Fotó: képernyőmentés/Digi24
Fotó: képernyőmentés/Digi24
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Legalábbis abban az esetben, ha SMS-ben kapnak bírságról szóló értesítést a nevükben. Az ugyanis egy újabb online csalás, amivel meg akarják szerezni a kiszemelt áldozatok banki adatait.
A rendőrség közleménye szerit az utóbbi időszakban rengeteg bejelentés érkezett hozzájuk olyan csaló üzenetek terjedéséről, amelyben éppen a Román Rendőrség vagy más állami intézmények nevével élnek vissza. Az üzenetek SMS-ben vagy más üzenetküldő alkalmazásokon keresztül terjednek, és arról értesítik a címzettet, hogy büntetést róttak ki rá gyorshajtás miatt.
Az üzenetben a csalók rendkívül rövid befizetési határidőt adnak meg, és azzal fenyegetőznek, hogy a határidő után késedelmi kamatot számolnak fel, zárolják az illető bankszámláját, vagy egyszerűen ellehetetlenítik a jármű műszaki vizsgáztatását, tulajdonjogának átírását vagy a kötelező biztosítás meghosszabbítását.
A csalók ezt követően megpróbálják rávenni a célszemélyeket, hogy pénzt utaljanak át egy megadott számlaszámra, illetve, hogy adják meg a banki adataikat.
A rendőrség azonban felhívja a lakosság figyelmét, hogy ők, illetve más állami intézmények soha nem küldenek üzenetben értesítést a bírságokról olyan link mellékelésével, amelyen a befizetés közvetlenül lehetséges.
A rendőrség azt javasolja, ha valaki ilyen üzenetet kap, ne válaszoljon rá, és semmiképpen ne nyissa meg a mellékelt linkeket. Ha valaki online szeretne befizetni tényleges bírságokat, az a hivatalos felületeket használja, a ghiseul.ro webcímet saját maga írják be a böngészőbe, és ne gyanús üzenetekben kapott linkeket használjon.
Ha az üzenetben kapott weboldal hasonló a hivataloshoz, de a végződése eltér (pl.: .cc, .top, .vip), az egyértelműen csalásra utal.
Soha ne adják meg a banki és egyéb személyes adataikat gyanús linkekre kattintva, de ha mégis megtették, haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot a bankjukkal, és tiltsák le a kártyájukat.
Ha csaló üzenetet kapnak, jelentsék a hatóságoknak.
A lakosságnak semmiféle korlátozásra, fentről erőltetett fogyasztói racionalizálásra nem kell számítania az áramfogyasztás tekintetében, hangsúlyozta vasárnap a Digi24 kérdésére Cristian Buşoi, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára.
Miután a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt felmerült a lehetősége annak, hogy egy időre teljesen le kell állítani a cernavodai atomerőművet (az egyik reaktor már leállt), villámgyorsan elkezdtek terjedni olyan összeesküvés-elméletek, hogy áramszünetekre, korlátozásokra kell számítani.
Az államtitkár elmondta, maga is szembesült ezekkel a teóriákkal, azonban ezeknek semmi alapjuk nincs, a lakosság fogyasztásának korlátozása még csak tervként sem merült fel a minisztériumban, semmiképpen nem térünk vissza az 1989 előtti állapotokhoz, amikor gyakoriak voltak a tervezett áramszünetek.
Elmondta, ha lesznek is olyan időszakok, amikor a csúcsidőben áramhiány lép fel, akkor is csak a nagy ipari fogyasztók szenvednének korlátozott mértékű károkat, ami azt jelenti, hogy megkérnék őket, hogy a csúcsidőben korlátozzák a fogyasztásukat, esetleg csoportosítsák át olyan időszakokra, amikor nincsen probléma az ellátással. Buşoi azonban elmondta, hogy ezt is igyekeznek elkerülni.
A lakosság szempontjából egyelőre csak felhívások vannak arra vonatkozóan, hogy amennyiben tehetik, igyekezzenek csökkenteni a csúcsidőben a fogyasztást, de semmiféle konkrét korlátozás nincs, és nem is lesz, mindenki belátása szerint cselekszik.
Buşoi azt is mondta, ha nőnek is az energiaárak a nagyobb import miatt, azt a következő számlákon a fogyasztók még biztosan nem érzik meg, bár elképzelhető, hogy hosszú távon nőni fognak a számlák, ha a helyzet huzamosabb ideig nem változik.
Mint ismeretes, hogy elkerüljék a cernavodai atomerőmű teljes leállását, Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) rendkívüli intézkedéseket rendelt el. Többek között az is felmerült, hogy kővel megrakott uszályokat süllyesztenek el a Bala-ágban, hogy a vízhozamot átirányítsák az Ó-Dunára, az atomerőmű felé.
A műveletek részeként a hadsereg már vasárnap délben megkísérelte felrobbantani ugyanebből a célból a Pârjoaia nevű sziklát a Bala-ágon, Izvoarele település közelében, de két robbantás után sem sikerült elérni, hogy a szikla a vízbe omoljon.
Marcel Neculae ellentengernagy, a haditengerészet vezérkari főnökhelyettese elmondta, először egy felszíni robbantást hajtottak végre, hogy lássák, miként reagál a kőzet, majd víz alatti robbantás következett, de sikertelenül: a szikla nem repedt meg, ahogy szerették volna. A második robbantás után a haditengerészet búvárai újra lemerültek, hogy ellenőrizzék a robbantás hatásait.
A védelmi minisztérium a Facebook-oldalán videómelléklettel közzétett közleményben eleve tesztrobbantásoknak nevezte az eddigi műveleteket, kis méretű robbanótölteteket használtak ellenőrzött körülmények között.
Marcel Neculae ellentengernagy a sajtónak elmondta, a műveletet hétfőn folytatják, a robbanótöltetet mennyiségét pedig addig növelik, amíg el nem érik, hogy a szikla megrepedjen.
A művelet második szakaszában megkezdik a sziklás partszakasz fokozatos felaprózását, hogy így növelni tudják az Ó-Duna vízhozamát.
A közelben lakókat az illetékesek arra kérték, hogy ne essenek pánikba, a robbantások ellenőrzött körülmények között zajlanak.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.
Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.