nemzet
2018. október 10. 18:06
Várható volt az Országgyűlés igazsgügyi bizottságának a javaslata.
1
2018. július 11. 07:25
Úgyhogy nem megalapozott a magyarországi honos nemzetiséggé nyilvánításuk.
0
2017. október 26. 12:08
Nem a helyi nacionalizmusok elharapózásáról van szó. Hanem a (gyakran mesterségesen) felépített nemzetek iránti felelősségérzet csökkenéséről.
0
2017. október 6. 10:55
Kérdik a románok. A válasz: például olyan politikusaik, akik az opportunista ügyeskedésen kívül másra is képesek.
2
2017. július 4. 12:50
Üdítő dolog, amikor a románoknak eszükbe jut, hogy magyar ügyekben a magyaroknál is érdeklődjenek.
2
2016. szeptember 3. 01:00
Kis értekezés az állampolgárság és az etnikum közti különbségekről – az Egyesült Államok moldovai nagykövetének „botrányos” kijelentései kapcsán.
0
2015. szeptember 2. 15:49
A posztmodern ember – felvilágosult világunk haladó hagyományait követve – senkivel nem ért egyet, aki nem úgy gondolkodik, mint ő. S teszi mindezt szellemi felsőbbrendűségének vitathatatlan tudatában, hiszen ő már azzal is győzedelmeskedett, hogy eleve beismeri a vereségét.
1
2014. november 21. 11:20
Kiálltak az autonómiatörekvések mellett is.
0
2014. augusztus 1. 07:53
Persze, sokaknak az a céljuk, szinte egyetlen szenvedélyük, hogy gyengítsék a magyarságtudatot, és ezzel egyidőben fölöttünk hatalmat szerezzenek. Kívülről vagy belülről törnek ránk, átveszik a pozícióinkat. Mi tagadás, egyre hatékonyabban teszik ezt.
0
2014. június 6. 13:07
Mert nem csak az anyaországiaktól kapott felhatalmazást. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes marad.
0
2014. május 16. 13:09
Be kell látnunk, lezárult egy fejezet. Az új idők új diskurzust, új módszereket követelnek. És mindenekelőtt okos taktikát.
5
2014. április 3. 18:36
Szüntelenül szidjuk az Antantot, a franciákat, a gonosz Nyugatot, a területéhes román, szlovák, szerb nacionalistákat. Közben elmarad a szembenézés, a leszámolás saját hibáinkkal, mulasztásainkkal.
3
2014. február 28. 08:20
Jó lenne, ha kifürkészné a magyar titkosszolgálat: hol tanulnak a román diplomaták és politikusok, hogy a fontos ügyekről, pláne mikor előkészületben van, nem locsognak-fecsegnek annyit, mint a mieink.
0
2014. február 19. 08:14
„Az elszakított nemzetrészek magyarjai eddig is a magyar nemzethez tartozónak tartották magukat. Mindig féltő szemmel néztek, néznek Magyarországra.” Interjú.
1
2014. február 13. 08:45
„Azt hiszem, szűk látókörű az, aki a lakóhelyhez kötné a nemzethez való tartozást és a szavazati jogot.” Interjú.
1
Szakszerű elemzés arról, hogyan járatja le magát a mioritikus haza a nemzetközi katonai stratégiai pályán. És persze, Magyarország megint jobban teljesít.
A szenátus ismét megszavazta az államfő által korábban kifogásolt jogszabályt.
Ha jobban belegondolunk, ezen nagyon nincs mit csodálkozni. Tessék, a magyarázat.
A katolikus egyház is halad a korral, ha a pápalátogatás megszervezéséről van szó.
Ki kell találni valamit a hasznosításukra, döntöttek a háromszéki elöljárók.
Aztán be is zárt, de közben jól megnéztük magunknak a nemzetközi ebseregletet, és saját győzteseket is választottunk, ha már kutyaszépség és verseny.
Megalapozottak-e az Afrikával kapcsolatos sztereotípiáink? Erről is beszélgettünk Lukács János Istvánnal, aki nemrég tért haza ugandai önkénteskedéséből. Azt is elárulta, milyen erdélyi magyar vonatkozása van az afrikai országnak.
Most szavazta meg a szenátus, hogy feloldják az 1938-89 közötti döntések titkosságát.
Szerző szerint azáltal, hogy meg akarják fúrni Laura Codruța Kövesi jelölését az európai ügyészi székbe, az ország vezetői tulajdonképpen Románia érdekei ellen cselekszenek.
Több mint félszáz egykori politikai fogoly holtteste vár a végtisztességre.
Hiába nyert decemberben Román Kupát a kanadai Don MacAdam, alig két hónap után kirúgták.
A székely foci körül terjengő etnikai botrányfelhő értelmezése, (helyi) román szemszögből. Jó is, nem is.
A Világörökség számos helyszínét adó gazdag kultúra, gyönyörű tengerpart, kiváló ételek – így jellemzik Vietnámot „túravezetőink”, a kolozsvári Bíró Sára, Sánta Levente és Toró Tamás. Útibeszámolónk második részében az ország északi, középső és déli részén kalandozunk.
A székelyudvarhelyi Berecz Edgárt mostanság a lovas akrobatika foglalkoztatja, de volt már minden, amit csak el lehet képzelni.