átnevezés
2018. október 17. 17:38
Kisebbség-kisebbség, nem mindegy, hogy melyik? – gondolhatták az illetékesek.
8
2015. május 11. 07:39
Már kezdettől fogva nem az egymás melletti békés lét volt a céljuk, sőt még nem is nemzetiségek – főleg a magyarok – legyőzése, hanem az eltiprása, megsemmisítése, mindenhonnan való kitörlése, elűzése.
0
2015. április 28. 07:52
Jó jel, hogy fontos ügyek még össze tudják kovácsolni a szétszabdalt erdélyi magyar társadalmat, Háromszéken nem először bizonyítják politikusaink: képesek felülemelkedni az önös és pártérdeken, jelentős célok csatlakozásra késztethetik a tegnapi ellenségeket.
0
2015. április 24. 13:24
Nem a névadó román nemzetisége a baj, hanem az, hogy semmit nem tett le az asztalra. Sőt.
0
2015. április 17. 12:42
Összefogást hirdetnek a kétes szakmaiságú névadó ellen.
0
2015. április 14. 10:16
Azt hiszik, hamar elcsitul a tiltakozási hullám. Pedig dehogy.
0
A törvény kezdeményezője megsértődött, de az RMDSZ sem örül, hiszen a tervezet alááshatja a román-magyar viszonyt.
Nem egy regényből idézünk. Nem is két dühös polgár vitázott imígyen. Egy képviselő meg egy művelődési miniszter szópárbaja ez. A tévében.
Amikor a székelyföldi román is elismeri, hogy a román kormány magasról tesz a Székelyföldre, ha pénzt kell osztani, a magyar kormány viszont odafigyel.
Mindkét alakulatnak érdekében állt, hogy a szenátus megvétózza a kétfordulós polgármester-választás visszaállítását.
Erősen jól kell lavíroznia az új román kormány hajójának a PSD által hátrahagyott vízi aknák között, ha nem akar nagyon hamar a levegőbe repülni.
Klaus Iohannis előállt és bejelentett.
Egzotikus figura, mégis a miénk: a török apától, magyar anyától származó író-filmrendező karrierje Egyiptomban teljesedett ki. Most film készült róla.
Ha azt hittük, hogy a korrupcióellenesek makulátlan múlttal rendelkeznek, olvassuk el, mit derített ki Dan Barnáról a Rise Projekt.
Az ország, ahol Drakula, Jézus Krisztus, a Ferrari és a szekér egyáltalán nem véletlenül találkozik a csipkés márványpalota udvarán. Radu Paraschivescu írása.
A PSD történetében először fordul elő, hogy a hatalmas pártnak a saját politikai túléléséért kell küzdenie.
Kezdődhet a munka, az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a DNA volt főügyészének kinevezését.
Egy megtévedt kisember pokoljárásán keresztül beszél a magyar közállapotokról a magyar blues „atyja”.
Külföldi turisták benyomásait gyűjtötte csokorba az egyébként galaci szerző. És igazat is ad nekik.
A feltételezések szerint több antikommunista ellenállót is lelőttek a szekuritáté egykori karánsebesi épületének udvarán.