Trükkös módszerrel csempészte be a kábítószert a börtönökbe egy bűnbanda

Börtönpostával érkezett a boldogság, nem is akárhogyan. Aztán jöttek a DIICOT ügyészei.

Hirdetés

Egy nem túl szokványos akciót hajtott végre a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) csütörtökön: tíz börtönben – többek közt Csíkszeredában, Nagyváradon és Szamosújváron – tartottak házkutatást, miután kiderült, több fogvatartottnál drogokat találtak.

Az ügyészek kiderítették, egy bűnbanda leleményes módszerrel teríti a pszichoaktív szereket a romániai fegyházakban.

A fogvatartottak postán küldött levélben kapták meg a cuccot: a borítékba tett papírt átitatták droggal és úgy küldték be, ezt majd bent szétosztották az igénylőknek, akiknek persze fizetniük is kellett érte.

Az ügyben nyolc gyanúsított közül hat személyt már őrizetbe vettek, ugyanakkor elkoboztak 20 ezer lejt és 7350 eurót, de számlakivonatokat is találtak, melyek alapján kiderült, hogy a kliensek hogyan utalták át a megvásárolt szerek ellenértékét.

Hirdetés