Védelmi miniszter: Románia nem vesz részt egy esetleges orosz-ukrán háborúban

Vasile Dîncu igyekszik megnyugtatni a kedélyeket.

Hirdetés

Mivel egyre valósabbnak tűnik az a forgatókönyv, hogy Oroszország lerohanja Ukrajnát, mert minden áron szeretné megakadályozni, hogy egy esetleges NATO-csatlakozással a Nyugat érdekszférájába kerüljön, az Ukrajnával szomszédos NATO-tagországokban is egyre nagyobb az idegesség.

Sőt Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök is arról beszélt, hogy orosz támadás esetén csapatokat küldenének Romániába.

Ez kimondottan alkalmas arra, hogy tovább növelje az aggodalmat, sokan teszik fel a kérdést: Románia is belesodródik egy esetleges orosz-ukrán konfliktusba?

Nos, Vasile Dîncu védelmi miniszter szerint erről szó sincs.

A tárcavezető csütörtökön este igyekezett mindenkit megnyugtatni, és emlékeztetett: Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is kijelentette, hogy bármi is történjék, a katonai szövetség nem reagál katonai erővel, hiszen Ukrajna nem tagja a NATO-nak.

A NATO alapszerződésének ötödik cikkelye ugyanis csak abban az esetben írja elő a közös fegyveres fellépést, ha valamely tagállamot éri támadás.

Vagyis

Románia sem vesz részt az esetleges háborúban, nem küld csapatokat, és fegyvereket sem Ukrajnának.

Csupán részt vesz a közös stratégia megvalósításában.

Dîncu szerint Romániát nem katonai, hanem stratégiai veszély fenyegeti: hogy visszatér a Varsói Szerződés megszűnése, 1991 utáni időszak, amikor már nem volt a keleti védelmi tömb tagja, de még a nyugatié sem.

Hirdetés

Oroszország ugyanis Ukrajna NATO-tagságának elutasítása miatt azt is követeli, hogy az újonnan csatlakozott közép- és kelet-európai országokban hagyjanak fel a csapatmozgásokkal.

Magyarán: szolgáltassák ki őket Moszkvának.

A miniszter szerint az, hogy Biden és Macron csapatok küldését ígérte, elsősorban arra szolgál, hogy demonstrálja Moszkva számára: a NATO-n belüli szövetségesi szolidaritás igenis létezik.

Másrészt azt is jelzik, hogy

nem fogadják el Moszkva lépéseit, illetve megnyugtatásként is szánják a kelet-európai térség népei számára.

És ha nem lesz katonai beavatkozás, akkor mégis mit akarnak tenni?

Nos, szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben. Bogdan Aurescu külügyminiszter közölte, Románia az EU-val, illetve az Egyesült Államokkal, Kanadával és Nagy-Britanniával is egyeztet, hogy milyen, súlyos szankciókat vezessenek be Moszkva ellen, ha az oroszok tényleg lerohanják Ukrajnát.

Hirdetés