Van a gyerekének okostelefonja? Attól tartunk, az internet komoly veszélyt jelenthet rá nézve

El se hinné, milyen sok kamaszt zaklatnak az online térben…

Hirdetés

Egy friss felmérés szerint a hazai 10 és 17 év közöttiek 43 százaléka beszélgetett már az interneten különböző fórumokon keresztül vadidegenekkel, 26 százalékukat pedig konkrétan zaklatták is, de erről és egyáltalán online tevékenységükről nem nagyon mondanak igazat a szüleiknek. Előbbi kategóriában a szülőknek csak mintegy fele, utóbbiban pedig durván harmada (10%) értesült a történtekről.

A Telekom Románia által rendelt felmérés arra is rámutat, hogy az említett korosztály döntő többsége, 95 százaléka korlátlanul hozzáfér az internethez a saját okostelefonján, 38,8 százalék a saját számítógépén, illetve laptopján, 27,4% a saját táblagépén, 27,4 százalékuk pedig a családi okotstévén is szörfölgethet a neten.

Pár érdekes adat:

  • a srácok 76 százaléka használ egy vagy több közösségi oldalt, miközben a szülőknek csak az 51 százaléka tud erről
  • a szülőknek mindössze a 3 százaléka tud arról, hogy a gyerek napionta legalább 9 órát tölt a neten, miközben a valóságban ez a szám háromszor nagyobb, 9 százalék

A veszélyekre való tekintettel a Telekom Románia újra elérhetővé teszi a szolgáltatásai között a Kaspersky Safe Kids Premium nevűt, amely teljes körű betekintést és kontrollt biztosít a szülőnek a gyerek internethasználatát illetően.

Hirdetés