Vajon miért nem az erdélyiek akarják a legjobban a vendéglők belső tereinek újranyitását?

Egy felmérés szerint ugyanis egy másik régió lakói szeretnének a leginkább végre nem csupán teraszozni.

Hirdetés

Tanulságos felmérést tett közzé közösségi oldalán Vasile Dîncu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) régi-új arca, akit a politikai életből való, többéves visszavonulás után szombaton választottak a párt választmányának elnökévé.

A szociológus végzettségű politikus az általa irányított IRES közvélemény-kutató intézet felmérésének eredményeit osztotta meg, amely arról szól, mely társadalmi csoportok akarják a legjobban, és melyek a legkevésbé a vendéglátóhelyek újranyitását.

A nyitást amúgy az összes megkérdezett elsöprő többsége támogatja: 59 százalék nyilatkozott így, miközben csupán 38 százalék tartaná továbbra is zárva a vendéglátóhelyeket. Három százaléknyian mondták azt, hogy nem tudják, ki kell-e nyitni a belső helyiségeket vagy sem.

Nos, talán nem meglepő, de a férfiak többsége (66,7) jobban szeretné ezt, mint a nőké – körükben ez az arány csupán 51,5 százalék.

Életkor tekintetében elsősorban a 36 és 50 év közöttiek szeretnének végre már nem csupán a szabad ég alatt poharazni/étkezni: 65,5 százalékuk van így ezzel. A 18-35 év közötti korosztályban 52,4, z 51-65 közöttiben pedig 57,8.

A végzettség szerint elsősorban a középfokú diplomával rendelkezők égnek a vágytól, hogy ne teraszon kelljen az időt tölteniük: 62,9 százalékuk nyilatkozott így. Az alacsonyabb végzettségűek körében ez az arány 57,1, az egyetemet végzetteké körében pedig 50,6.

Érdekesség, hogy sok különbség nincs aközött, hogy az emberek vidéken vagy városon élnek: a városiak 58,4, a vidékiek 59,5 százaléka akar nyitott vendéglőket.

Hirdetés

Régiós leosztás szerint Erdély a második helyen áll, beelőzi ugyanis Moldva, ahol a válaszadók 65,9 százaléka várja tűkön ülve, hogy fedett helyen találkozhasson ismerőseivel.

Erdély is 60 százalék fölött van, de nem sokkal: itt ez az arány 60,5 százalék, míg a déli országrészben csupán 54,5.

Politikai preferencia alapján a PSD szavazói akarják leginkább a vendéglátóhelyek teljes megnyitását: az ellenzéki párt szimpatizánsainak 73,9 százaléka van így vele, de az USR-PLUS sem szégyenkezhet a maga 64,7 százalékával. A harmadik a Pro Románia 62,8 százalékkal. A kormányzó liberálisok támogatóinak csupán 51,5 százaléka akar nyitott vendéglőket – amiből szépen kiviláglik, hogy a kormány támogatói, ha összeszorított foggal is, de nagyobb mértékben támogatták az eddigi szigort, mint a kisebbségben kormányzó liberálisok legfőbb ellenfelének számító PSD szimpatizánsai.

A felmérés augusztus 19-én és 20-án készült 900 fős mintával, a hibahatár 3,2 százalékos.

Az jelen állás szerint amúgy biztosnak tűnik, hogy szeptember elsején, kedden megnyílnak a vendéglők belső terei is. Ludovic Orban miniszterelnök már a hét elején belengette a nyitást, majd szerdán egyeztetett is a vendéglátósok képviselőivel, akik megerősítették, hogy jgy lesz, várhatóan megfelezett kapacitással, és kötelező maszkviseléssel – már úgy értve, hogy aki az asztalnál ül, annak nem kell maszkot viselnie, de ha felállt, akkor igen.

A pontos szabályokat csütörtökön délután dolgozza ki az operatív törzs, a kormány pedig várhatóan esti ülésén fogadja el a vendéglők megnyitására vonatkozó rendeletet.

Hirdetés