Újabb dicsőség az országnak: a Netflix dokumentumfilmeseit is zaklatták a román fatolvajok

A romániai illegális fakitermelésről szóló filmet hamarosan 190 országban mutatják be.

Hirdetés

A Netflix tartalomszolgáltató dokumentumfilmes csapatát és az őket kísérő román aktivistákat is zaklatták a romániai fatolvajok egy forgatás idején. Erről az amerikai újságírókat kísérő Agent Green civil szervezet munkatársa, Gabriel Păun számolt be.

A 2009-ben alapított Agent Green a bánsági erdők védelmére jött létre, Păun pedig a Broken című dokumentumfilm-sorozat illegális fakitermeléssel foglalkozó részének forgatása során volt a Netflix csapatának kísérője.

A forgatás elsősorban a Krassó-Szörény, Mehedinți és Gorj megye határán lévő Domogled-Cserna Nemzeti Park évszázados erdőiben zajlott, ahol a jelek szerint ugyanúgy folyik az illegális fakitermelés, mint bárhol máshol az országban.

Itt kerültek összetűzésbe a fatolvajokkal, akik egy időre feltartóztatták őket.

Az Agent Green Facebookon megosztott közleménye szerint a netflixesek és Păun rémes pillanatokat éltek át, de szerencsésen megmenekültek, így most „leránthatják a leplet az olcsó bútorok mögött megbújó szörnyetegekről”.

Itt természetesen nem a rossz gyerekek ősellenségéről, az ágy alatt élő Bankulyról van szó.

Hirdetés

A Broken több részen keresztül mutatja be a nagy, ismert márkák – kozmetikai cikkek, elektromos cigaretták, olcsó, rossz minőségű bútorok, műanyagipar – rejtett disznóságait.

Gabriel Păun saját bevallása szerint maga is meglepődött, amikor kiderült, hogy a falopások ügyét a Netflix csapata épp Romániában akarja felgöngyölíteni, de az amerikai újságírók bevallották, nagyon sokkoló volt számukra, amikor értesültek róla, hogy az országban erdészeket és környezetvédő aktivistákat bántalmaznak, sőt gyilkolnak meg a fatolvajok. Ez az elmaradott országok esetében talán nem annyira meghökkentő, ám egy EU-s tagállam igazán tehetne ellene valamit.

A Broken november 27-én debütál 190 országban.

Hirdetés