Tolerancia a románoknál, a képmutatás jegyében

Hazafiságként adják el a bekeretezett agresszív nacionalizmust, az ember emberrel szembeni diszkriminációját pedig az „aki nem olyan, mint mi, az ellenünk van” diktátummal fejezik ki.

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a dw.com oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Románia alkotmányának 4. cikkelye a következő elvet rögzíti: „Románia összes állampolgára közös és oszthatatlan hazája, faji, nemzetiségi, etnikai, nyelvi, vallási, nemi, véleménybeli, politikai hovatartozási, vagyoni vagy társadalmi származási különbség nélkül.” Az alaptörvény odébb a diszkriminációmentesség elvére is kitér, mely szerint a polgárok kiváltságok és diszkriminálások nélkül egyenlők a törvény és a közhatóságok előtt.

Az, hogy felhívjuk a közvélemény figyelmét ezekre az alkotmányos elvekre, segíteni fog egyrészt abban, hogy elvégezzük a társadalom naprakész anamnézisét, ami a románok kapcsolatát illeti a kisebbségi nemzetiségekkel, másrészt hogy megfejtsük azt a melegágyat, amelyből az intolerancia, a szélsőséges nacionalizmus, a revánsvágyó felsőbbrendűségi érzés, a tősgyökeres román közösségen belüli „betolakodókkal” szembeni gyűlölet az idők folyamán kifejlődött.

Óriási terjedelemben írtak a nemrég lezajlott gyergyóditrói eseményekről, a rádió- és tévéadók pedig a legtöbbször hozzá nem értőkkel, mindenre és semmire sem jó, a hiszékenyeket vagy naivakat átverni akaró ítéleteket szállító véleményvezérekkel, olyan ügyeletes elemzőkkel vitatták meg a témát, akik nemcsak magáról az esetről nem képesek látleletet készíteni, de arról a kontextusról sem, melyben a gyergyóditrói magyar lakosság száműzte a két Srí Lanka-it egy olyan munkaadó pékségéből, aki végül engedett az utca nyomásának (azóta több külföldi dolgozik a szóban forgó vállalatnál – a szerk.). Az ügy vírusszerűen terjedt, a nemzetközi sajtóban is nagy nyilvánosságot kapott.

A sajtó mint a tömegek ideológiájának ügynöke

A gyergyóditrói eseményeket, kevés kivételtől eltekintve, egy sor indigóval készült és a véleményvezérek által tájékozatlanul elemzett hírek ketrecébe zárták, amely véleményvezérek egymással versenyeztek eredetiségük és mindentudásuk előadásában. Ha riportercsapatokat küldtek volna a helyszínre és szóba álltak volna a helybéliekkel, megfejthették volna a gyergyóditróiak fóbiáját a mindennapi kenyerük tésztáját átgyúró és kisütő „betolakodók” sötét színű kezeivel szemben.

De, ahogy azt már megszoktuk, a romániai sajtó nagy része ezúttal is bizonyította felszínességét, szakmai horizontjának hiányát, annak az első kézből való megbélyegzése iránti vágyát, akire ujjal kell mutogatni a lakosság azon szegmenseinek, melyeket még akkor sem szabad kritikusan említeni a médiában, amikor erkölcsi hibában leledzenek. Olvasónk kötelező módon a mi urunk – ez az egyetemi oklevélgyárakat kitüntetéssel elvégző újfajta újságíró médiamogulokkal szembeni hitvallása.

A gyergyóditrói incidens nem egyedülálló. Nemrég egy kolozsvári vendéglő tulajdonosa ellen – miután felvett 22 Srí Lanka-it és elhelyezte őket az egyik villákkal és luxuskocsikkal teli elit negyedben lévő vendéglő közelében található volt óvoda egyik helyiségében – ellenőrzés-sorozatot indítottak a tűzoltók, a Területi Munkaügyi Felügyelet (ITM) és a Helyi Rendőrség, miután több pázsit-, medence-, rózsabokor-, (talán éppenséggel Srí Lankából importált) egzotikusnövény-, tejszínű – és a szemnek szánt színek pasztellje végtelen – mészkővel borított ösvény-tulajdonos feljelentette. Íme, miért vakította el a dél-ázsiai munkások kávészíne az Erdély legvirágzóbb városának lakóparkjában élő gazdag kolozsváriak elméjét.

Az actualdecluj.ro hírportál lejegyzi a 22 Srí Lanka-i munkást alkalmazó vendéglő tulajdonosának véleményét, amely munkások közül többen szakképzett szakácsok és pincérek:

„A szomszédok petíciót írtak és elkezdődtek az ellenőrzések, tűzoltók, ITM, Helyi Rendőrség. Az utcán lakó urak panaszt tettek, azt mondták nekem, hogy elrontottam az utcájukat, mert ez luxusövezet. Az állam jogot ad nekem arra, hogy embereket hozzak, mert nagy a munkaerő-vándorlás, nincs stabilitás. (…) Nagyon egységesek. Az edények mosásánál, ha sok munka van és a másik állomáson nincs dolguk, akkor elmennek segíteni anélkül, hogy a főnök mondaná nekik, ami a románok esetében nem történik meg. Egységesek, tanulni akarnak, nem azért jöttek, hogy bárkit zavarjanak.”

A romák lényében gyökeret vert ősi múlt árnyékai

Hirdetés

Az Európai Unió által a nemzeti kisebbségekkel szembeni toleranciára vonatkozóan tavaly készített legutóbbi eurobarométer azt mutatja, hogy csak a románok 12 százaléka toleráns a többi etnikummal szemben, különösen a romákkal és a magyar etnikumúakkal szemben. Ugyanilyen súlyos dolog az is, hogy nemzettársainknak csak 4 százaléka fejezi ki tiszteletét a Románia területén lévő többi kultúra iránt.

Tovább is van: csak minden tizedik román családnak nem okozott gondot, ha gyermeke osztályában van egy roma gyermek is. Ennek ellenére a románok fele azt válaszolta, hogy vannak roma etnikumú barátai vagy ismerősei. Sőt, a többségi lakosság 38 százaléka egyetértene azzal, ha az állam legfontosabb tisztségébe, az elnökibe, a roma lakosságból választanának meg valakit. Van ebben egy adagnyi alapvető képmutatás a többségi lakosság részéről, mellyel magára ölti a tolerancia és a diszkriminációmentesség patyolatfehér zakóját. A románok, a nagy többségük, soha a büdös életben nem fognak egy roma etnikumút elnökké választani. És ők ezt nagyon jól tudják.

A múlt árnyai mélyen gyökereznek a roma etnikum lényében. A szinte teljesen eltűnt autentikus mulatós zenébe öntött keserűség egy ősi sóhaj, amelynek forrása a romák által elszenvedett több évszázadnyi rabság és a Ion Antonescu parancsára történt deportálásuk Transznisztriába. Ugyanarról az Antonescuról van szó, aki a zsidók üldözésére és kiirtására is parancsot adott a román állam által ellenőrzött területeken.

A románok és romák közötti rasszista konfliktusok gyakoriak voltak és maradtak továbbra is. A legvéresebb román–magyar–roma háborúra 27 évvel ezelőtt, 1993. szeptember 20-án került sor a Maros megyei Hadrév településen. Bizonyos verekedések nyomán, melyek során egy helybéli románt halálosan megszúrt egy roma, a román és magyar falubeliek a romák 14 házát gyújtották fel, egy részüket pedig fel is dúlták. Büntetőeljárások indultak, egyes tetteseket elítéltek. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) utólag néhány százezer eurós kártérítések kifizetésére kötelezte a román államot a roma családok számára, hogy új menedékhelyeket építhessenek maguknak. De az etnikumok közötti gyűlölet érintetlen maradt, a konfliktusok pedig megismétlődtek.

1990. március 19–21., Marosvásárhely

A legsúlyosabb etnikumok közötti konfliktusra 1990. március 19-e és 21-e között került sor Marosvásárhelyen, Erdély egyik legpacifistább városában, két középiskolára vonatkozó román–magyar vita kapcsán. Több ezer magyar tüntető foglalta el a város központjának egy részét, a másik oldalon pedig a marosvásárhelyi románok Libánfalva, Görgényhodák, Toka falvakból busszal hozatott parasztokkal hizlalták fel soraikat. A következő volt a „mieink” és az „övéik” közötti erőszakos cselekmények mérlege: öt halott, ebből kettő román és három magyar, valamint 278 sebesült. Az erőszakos cselekmények során Sütő András író elvesztette egyik szemét, Mihăilă Cofariut pedig majdnem halálra verték. A marosvásárhelyi véres konfliktust valójában a volt Securitate provokálta ki, hogy előbújhasson a hatalom rejtett bugyraiból és Román Hírszerző Szolgálat (SRI) néven reaktiválják hivatalosan.

A kommunizmus olyan pályára siklatta ki az értékek útvonalát, amely sehova sem vezet. Így szoktuk meg, hogy a toleranciánk ne terjedjen a szomszéd kertjén túlra, néha még addig sem. Így jutottunk oda, hogy hazafiságként adjuk el a bekeretezett agresszív nacionalizmust, az ember emberrel szembeni diszkriminációját pedig az „aki nem olyan, mint mi, az ellenünk van” diktátummal nyilvánítjuk ki.

Hirdetés