Több teszt, több beteg: 360 új koronavírus-fertőzést mutattak ki egyetlen nap alatt Romániában (FRISSÍTVE)

A járvány hétfői mérséklődése csak annak volt betudható, hogy kevesebb tesztet végeztek. Az áldozatok száma megközelítette a 200-at.

Hirdetés

Frissítés 1

A Stratégiai Kommunikációs Csoport két újabb halálesetet közölt kedden 14 órakor: egy 69 éves suceavai férfi és egy 46 éves Neamț megyei férfi vesztette életét. Előbbi 2-es típusú cukorbetegségben szenvedett, utóbbi esetében nem ismert semmilyen társbetegség.

Frissítés 2

16 óra után újabb tizenhárom áldozatról számolt be az illetékes hatóság, ezzel az áldozatok száma 197-nél tart. Nyolcan közülük az aradi megyei kórházban hunytak el március 28-31. között, ott az eseteket továbbra is több napos késéssel jelentik a kommunikációs csoportnak, emiatt vizsgálat is indult az intézményben.

A járvány kezdete óta 4 417 koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván Romániában, az elmúlt 24 órában 360 új esetet regisztráltak. Hétfőn ez a szám 193 volt, ami annak tudható be, hogy kevesebb tesztet végeztek el. A hivatalos tájékoztatás szerint 460-an gyógyultak meg és hagyhatták el a kórházakat. 182-re nőtt viszont az elhunytak szám.

Meghalt

  • egy 67 éves, Mehedinţi megyei nő (177.),
  • egy 60 éves, Ialomiţa megyei férfi (178.),
  • egy 66 éves, Fehér megyei férfi (179.),
  • egy 94 éves, Arad megyei férfi (180.),
  • egy 65 éves, Szilágy megyei férfi (181.),
  • és egy 70 éves bukaresti nő (182.).
Hirdetés

Valamennyien több más betegségben is szenvedtek. A kórházak intenzív osztályain jelenleg 274 személyt ápolnak (hétfőn ez a szám 157 volt).

Románia területén jelenleg több mint 25 ezren vannak intézményes karanténban, 91 ezren házi elkülönítésben.

Mindeddig összesen 43 578 tesztet végeztek el, ami mindig fontos adat, hiszen összefüggésben áll az új esetek számával. Az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma múlt hét pénteken és szombaton érte el a csúcsot, akkor 3174, valamint 4435 tesztet végeztek, ebből 445, illetve 430 lett pozitív. A hétfői csökkentés után keddre 2 591-re növelték az elvégzett tesztek számát, ez látszik meg az eredményeken.

A megyei lebontásban Suceaván (1 322) és Bukaresten (598) kívül a következő megyékben haladta meg a százat a fertőzöttek száma:

  • Arad (161),
  • Brassó (156),
  • Kolozs (119),
  • Konstanca (119),
  • Galac (133),
  • Hunyad (158),
  • Neamț (182),
  • Temes (191).

Hirdetés