Címke: Gyurcsány Ferenc

Kódolt vereség

BORBÉLY ZSOLT ATTILA — A globalista erők helyi lerakataként működő gyarmati helytartó álbaloldal mai kapkodásának, fröcsögésének, gyűlölködésének bizony elektorális tétje is van, hiszen itt a nyakunkon az európai parlamenti választás.

Hirdetés

Orbánék győzelme

SIMÓ ERZSÉBET — A szocialisták meglepett dühét az eredményhirdetés után szinte nem is érti az ember.

Nem kampánytéma

ROSTÁS SZABOLCS — Mintegy száz évet kellett várni, hogy a mesterségesen meghúzott határokon túl rekedt magyarok végre minimális erőfeszítéssel mindössze néhány hónap alatt hozzájussanak a magyar állampolgársághoz, a Budapesten kiállított személyazonossági igazolvány birtokában pedig közjogilag is a magyar nemzethez tartozzanak.

Egyetlen mandátum

LUKÁCS CSABA — Már eddig is kampánytéma volt, és várhatóan az is marad, hogy miért szavazhatnak a határon túl élő magyarok.

Hirdetés

Kampányfogás?

BORBÉLY ZSOLT ATTILA — Gyurcsány úgy remélhette leplezni további hazugságait, hogy a párt korábbi hazugságait beismerte.

Két beszéd, két világ

FARCÁDI BOTOND — Igen sok kérdés felmerülhet a Demokratikus Koalíció politikusának szombati előadása után. Hogy például ki is valójában a baloldal vezetője: Gyurcsány Ferenc vagy Mesterházy Attila?

Macerás

SIKE LAJOS — A választásokra is csak jót kívánhatunk nemzetünknek. Azt, hogy legyenek hiteles, tartásos vezetői.

Hirdetés