Címke: Antalfi Imola

Katolikus gimnázium – a tanács térfelén a döntés

ANTALFI IMOLA — Gyakorlatilag a katolikus egyháznak azért kell szinte-szinte könyörögnie, hogy saját ingatlanában „egyházközeli állami iskolát” hozhasson létre, miközben az iskolaalapítást ellenzők szeparatizmust kiáltanak és a minőségi oktatás szétrombolásának szándékával vádolják a kezdeményezőket.

Civilektől várt „megváltás”

ANTALFI IMOLA — Mohó, hatalomra törő, érdekcsoportok által támogatott politikum által vezetett, értékrendzavarral, magatartási problémákkal küszködő társadalmunkat meg kell változtatni. Erre a következtetésre jutott sok millió polgár mellett a Harvard Egyetem egyik gazdasági és politikai szakértője.

Hirdetés

Meccs. Nem foci

ANTALFI IMOLA — Az egészségügyi alkalmazottak ismét átejtve érzik magukat, mint öt év óta folyamatosan. És nemcsak ők, hanem a szociális dolgozók valamint az állat-egészségügyi szakemberek is.

Egyesek egyenlőbbek

ANTALFI IMOLA — Arról nem esik szó a román politikum részéről, hogy az 1918-ban megfogalmazott széles körű jogok biztosítását ígérő Gyulafehérvári Kiáltvány mindmáig csak üres ígéret maradt.

Szépészkedés közpénzen

ANTALFI IMOLA — Beszélhetünk a magánklinikák kettős, páciens–biztosító általi finanszírozásáról, a trükkös licitekről, kisebb léptékben pedig fiktív beutalásokról, hamis nyugtákról, boríték ellenében történő szolgáltatásokról, várólistás helyek sorrendjének „érdekes” alakulásáról stb.

Cserbenhagyás

ANTALFI IMOLA — Kelemen Hunorral ellentétben úgy érezzük, a miniszter igenis cserbenhagyta a magyarságot.

Hirdetés

Európai akció a biztonságért

ANTALFI IMOLA — Vásároltathatnak velünk álomautókat, tesztelgethetik az old timer autókat akár évente is, a továbbra is tengelytörő utakon közlekedő, emiatt is ingerült, szabályoknak fittyet hányó autósok miatt nálunk nem változnak jelentősen a statisztikák.

Autópályán. Hamarosan

ANTALFI IMOLA — Ciprian Dobre optimizmusa lehengerlő és lelkesítő, csak éppen igen kevés valóságalapja van.

A „végtermék” robotképe

ANTALFI IMOLA — Akárcsak az államelnök, Marosvásárhely polgármestere is úgy gondolja, hogy az anyanyelv használata az egészségügyi intézményekben zajló oktatásban – minden szinten, azaz teljes egyenlőségben a román nyelvvel – nem vezet jóra, nem vezet a cél eléréséhez.

Sorsdöntő egészségügy

ANTALFI IMOLA — Sokszor a kis dolgokon való szöszmötölés miatt válnak alkalmazhatatlanná a törvények.

Hirdetés