Szuperment játszott a nagy vagány, ráfázott

Persze, jó esetben az izmozó kemény legényt könnyebben utolérik, mint a sánta Szuperment. Most aztán vagánykodhat.

Hirdetés

Emberileg érthető, hogy a bő hónapja bevezetett szükségállapot, a bezártság az ember agyára megy. Viszont a méretes bunkóság épp a jelenlegi rendkívüli állapotban még visszatetszőbb, mint „békeidőben”. Mert, ugye, most kellene igazán elővenni a türelmet, szolidaritást, bölcsességet, belátást satöbbi.

Nos, az alábbi eset főszereplője, egy magának szupererőket tulajdonító autóvezető mindent elővett, csak a fent felsoroltakat nem. A román rendőrség által közzétett Facebook-bejegyzés szerint az illető az autójába pattant és padlógázzal nekivágott a világnak. Ez már önmagában necces, hiszen kétszázzal száguldozott a lelkem, továbbá megszegte a kijárási tilalmat. Viszont tolt egy Facebook-műsort is közben, ami, tudjuk, igen gyakran rosszul végződhet. És amolyan habként a tortán, a vagány csávó tolta a bunkó szöveget is. Hogy mindenki csak bámulja őt, ücsörögnek a lakásokban, ő bezzeg sétál, és ni, milyen sebességgel, mindenki ilyen meg olyan (a rendőrség nem közölte a minősíthetetlennek minősített szavakat). Ja, és neki épp nincs jogsija, de hamarosan visszaszerzi, odavág 200-300 eurót és már meg is van. Mert neki jár.

Nos, a rendőrség képviselői nem örültek az üzenetnek. Egyrészt bűnvádi eljárást indítottak a nagy vagány ellen. a kijárási tilalom megszegése okán. Másrészt biztosították a száguldozót afelől, hogy nyugodtan megtarthatja az euróit, illetve az összesen 5290 lej értékű bírság kifizetésébe fektetheti be. A kihágások pedig a következők: elhagyta a lakását, sértő kifejezéseket használt közterületen, nem csatolta be a biztonsági övet és telefonozott vezetés közben.

A tanulság? Tényleg nem éri meg síkbunkónak lenni. Sem most, sem máskor.

Hirdetés