Semminek sincs értelme és minden szabad (II. rész)

A norma hiánya az egyetlen norma. Az Én térdre kényszeríti a valóságot. És akkor itt a pont.

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Contributors oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Az első rész itt olvasható.

A floridai Művészi Banán Epizódra, amivel a jelen kollektív eltévelyedések sorozata folytatódik, egy nagyon pénzes, nagyon gazdag ügyfeleknek tartott művészeti vásáron került sor, egy miami luxusnegyedben.

Maurizio Cattelan, egy szakmai leírása alapján „művészként” ismert olasz polgár egy francia művészeti galéria (Perrotin) gondozásában állította ki legújabb művét. A műnek a Humorista a címe és – leegyszerűsítő, de pontos leírása szerint – egy ragasztószalaggal falra felragasztott banán. Beavatott műkritikusok azt magyarázták azoknak, akik nem fogták fel a műalkotás mélységét, hogy rendkívüli alkotással van dolguk, mely egyszerre

szimbolikus ábrázolása a globalizáció által okozott károknak és a fogyasztói társadalom bűneinek.

A Humorista azonnal felkeltette a közönség figyelmét és szélesre tárta a magas művészetet kedvelők pénzes zacskóját. Valaki 125 000 dollárt adott a műalkotásra. De a hírnévnek nincs része nyugalomban. Cattelan műalkotásának – az írott sajtó, a televízió és a közösségi hálózatok médiapályáin való végighordozása révén – híressé válása után nem sokkal egy férfi az alkotáshoz lépett és megette. A vandál megpucolta a banánt és a művészettel érintkezésbe kerülni igyekvő látogatók elborzadt tekintetének kíséretében megette azt. De nem! A dolgok gyorsan tisztázódtak és szintén a művészet javára. A Cattelan művével még mindig teli szájú betolakodó megnyugtatta közönségét: elmondta nekik, hogy szintén művész. A férfi „Éhes Művész”-ként mutatkozott be és arról tájékoztatta a közönséget, hogy

egy „performansz”, vagyis műalkotás élő megvalósulásának a tanúja,

amely a banán elpusztításából áll. A történet folytatódik.

Hirdetés

Nem sokkal azután, hogy az Éhes Művész elpusztította az antiglobalizálás-antifogyasztás-Catellan-banánt, egy másik férfi lépett az üres falhoz és egy rúzzsal felírta a következő szavakat: „Epstein nem lett öngyilkos!” Az üzenet ebben az esetben világos volt és a közönség nem igényelt értelmezéseket. Nyilvánvalóan Jeffrey Epsteinről volt szó, arról az amerikai milliárdosról, akit azzal gyanúsítottak, hogy szexuális kereskedelmet folytatott a világ fejesei számára. Epsteint holtan találták a cellájában, ahol perére várt. Epstein hivatalosan öngyilkosságnak minősített halála óriási összeesküvés-irodalmat szült a sajtóban és a közösségi hálózatokon. Úgy tűnik, az események sora Miamiban ért véget, bár meg kell említeni, hogy a Perrotin Galéria képviselői azt állították, Catellan műve valójában nem semmisült meg. Egy új banánnal fogják helyettesíteni és megőrzi a vásárlási értékét. Ha össze lehet foglalni,

a miami galiba arról szó, hogy bármi bármi és semmi sem semmi.

Mindenekelőtt a művészet. Azt végleg felszabadították az előítélet alól. Bármi művészet, de csak akkor, ha erről a művész dönt. Művész bárki lehet, de csak akkor, ha a döntést a műkritikusok, a vállalkozók és az aukciós házak meghozzák. A művészet meghatározása ezen beavatottakból álló körök kezében van és olyan bonyolult filozófiából fakad, ami nem érthető bárki számára. A művészet ezáltal nem-létező, láthatatlan és mindenütt jelenlévő. Többé nem feltételez hozzáértést és technikát, bár páratlan mesterek uralják. Mindezek a paradoxonok a felszabadításban találtak feloldásukra. A művészet végleg levetette a polgári előítéleteket, melyek gúzsba kötötték. A jól rajzolás és festés, például, az alkotást korlátozó kényszerek. A technika, formák és értelem alól felszabadított művészet összhangba kerül a valósággal. Hiszen magának a valóságnak sincs értelme.

Csak a személy tekintete és eszméi teszik létezővé és ruházzák fel értelemmel a valóságot.

Ám ez csak akkor érvényes, ha a személy megszabadul a logika, a szakma és a hagyomány megaláztatásaitól. A művészet is és a valóság is az autonóm személy rendkívüli énje által hasznosított és életre keltett „tárgyak”. Ezzel visszatérünk az én romboló funkciójához, ahogy azt a természet nem-létezését eldöntő turisták esetében láttuk működni. Még egyszer, a ködösen, de autoriter módon meghatározott én a világ egyetlen méltó valósága, akinek kötelessége megkövetelni az igazodást a világegyetemtől. Ez az egész primer elmélet a formális és informális oktatás napi nyomása alatt bekerült a személy modern tudatába és egyedüli vallásként működik ott. Ebből következik a bizarr viselkedések tömegszintű általánossá válása.

A normahiány az egyetlen norma.

Már senkinek sincs miért betartania értékeket vagy szabályokat, tekintettel arra, hogy bizonyítást nyert azok feleslegessége és elmaradottsága. A világ értelem nélkül könnyebben csordogál. A tudatlanság egyenlősége végre elhozza a tökéletes és egyetemes egyenlőséget. A többi lesz, ahogy lesz, de már nem számít, mert minden megoldandó dolog megoldódott és ez egyszerűbbnek és könnyebbnek bizonyult, mint ahogy azt a többiek hitték. Mindenki, akik előttünk voltak. A szabadság elérte a célját és a végét.

Hirdetés