Az egész azzal kezdődött, hogy a nyugati sajtóban felröppent a hír, hogy február 16. lesz a nagy ukrajnai orosz invázió napja (nem az lett). Volodimir Zelenszkij ukrán elnök két nappal korábban intézett egy beszédet a néphez, amiben jelezte ugyan, hogy nem hiszi, hogy az oroszok betörnének, de február 16-ikát mégis nemzeti ünneppé, a nemzeti egység napjává nyilvánította.
Ezen jeles nap alkalmából pedig köszöntötte is az ország népét, szépen felsorolva az ott élő nemzetiségeket, nevezetesen az ukránokat (még jó), az oroszokat, a tatárokat és még a magyarokat is.
Olvasson még:
Csakhogy kifelejtette a helyi román közösséget, amire a román sajtó természetesen azonnal felszisszent (például itt, meg itt).
És természetesen jogosan, hiszen mi is felszisszentünk minden évben, amikor Klaus Iohannis első megválasztásától egészen 2021-ig így köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnepük alkalmából.
Végül a szász nemzetiségű elnök úr tavaly vette a fáradtságot először, hogy március 15-ikén a magyarokhoz szóljon.
Akkor is felszisszentünk, amikor szavazathajhász megfontolásból elkezdett ionopotchivanoc peszedézni, és lazán rúgott egyet a magyarokba, akik szerinte lopják Erdélyt Ciolacuval. (Ami rendben is lenne, de pont Ciolacuval?)
Hát igen, pontosan ennyire savanyú az etnikai mellőzöttség szőlője. Zelenszkij elnök úrtól valóban nem volt szép ez a gesztus.