Ha valakinek azt mondjuk, Dsida Jenő, remélhetőleg eszébe ugrik bár a kolozsvári Házsongárdi temetőben található sírjának delejes erejű feliratverse, amely sírnál egyébként 1989 előtt a passzív rezisztenciát gyakorló magyarok gyülekeztek halottak napján, a Nagycsütörtök című poéma (amely többek közt olyan vicces-furfangos egyetemi felvételi kérdésként is szerepelt, hogyaszongya: mikor született a vers, a vonat feltalálása előtt, avagy utána, na vajon…) és a Psalmus Hungaricus.

A történethez az is hozzátartozik, hogy Dsida Jenő többek közt Kolozsváron is élt, mégpedig a Fürdő utca 28. szám alatt (tábla is igazolja), illetve hogy nemrég, június 7.-én emlékezhetett rá bárki, halálának 82. évfordulója alkalmából. Nos, az Erdélyi Magyar Írók Ligája gondolt egyet, és a Helikon, a Látó és a Székelyföld irodalmi folyóiratok közreműködésével elkészíttetett egy Dsida-emlékplakettet. Vetró András szobrász munkáját a pénteki szent napon, pontban déli tizenkét órakor avatták fel a Fürdő utcai háznál, a járványügyi intézkedések szigorú betartása közepette. Ott jártunk, mutatjuk, mi történt:

Az esemény előtt még így nézett ki a plakett, szemérmetes leple alatt.

Aztán felsorakoztak a plakettavatók: egy költő (Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, a Helikon irodalmi lap főszerkesztője), egy katolikus pap (Kémenes Lóránt Zoltán főesperes-plébános), egy színész (Bogdán Zsolt), egy konzul (Demeter Stefánia Katalin, Magyarország kolozsvári konzulja) és egy szobrász (Vetró András), aki ezen a képen még érkezik. Ja, ami igencsak örvendetes: politikai pártok ezúttal nem képviseltették magukat a pázsitos pódiumon.

Ennyien voltunk. Nem sokan. Villantak a maszkok, sőt, gumikesztyű is lebbent. És persze, mindenki igyekezett tartani a járványtávolságot.

Időközben befutott Bogdán Zsolt mellé Vetró András szobrász is, akit ezúttal is dicsérni lehet, többek közt azért is, mert, mint mondta, ezzel a plakettel lerótta Kolozsvár iránti adósságának egy részét. Na, akkor kérjük szépen a többit is!

A költő meg a színész tiszteleg itt Dsida emléke, életműve előtt. Ki-ki a maga módján. Hadd említsünk megitt  egy avatásilag láthatatlan, de  amúgy nélkülözhetetlen férfiút. Guttmann Szabolcs építészről van szó, aki nélkül a hivatali (kolozsvári polgármesteri hivatali, naná) ügyintézés sokkal, de sokkal nehezebben ment volna. Ezúton is köszönjük a kincses város címzetes és nemzetes polgármesteri hivatalának, hogy sikerült kiállítani a szükséges engedélyeket.

És ez már a szentség pillanata: Kémenes Lóránt Zoltán főesperes-plébános éppen megszenteli a plakettet. Így van ez rendjén.

És akkor tessék, lehet benne gyönyörködni. Ahogy az alábbi Psalmus-részletben is:

Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, óvja,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember!,
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!