Románia, 2021, állatvédelem: megmentettek két medvebocsot, 10 ezer lejes büntetést kaptak

A két bocs olyan súlyos állapotban volt, hogy nem volt idő kivárni, míg „lepapírozzák” a megmentésüket.

Hirdetés

FRISSÍTÉS: szombaton a Tánczos Barna vezette környezetvédelmi minisztérium kiadott egy közleményt, melyben kicsit körülményesen ugyan, de elmagyarázzák, mennyi mindenben tévedtek az állatmentő állatvédők, amikor nem hívták azonnal az illetékes állami hatóságot, nem töltöttek ki papírokat, nem riasztottak azonnal egy szakavatott állatorvost, menhelyre szállították a két kismackót, nem válaszoltak a hatóságok hívásaira, ráadásul rossz menhelyre vitték az állatokat, mert az csak felnőtt medvék gondozására szakosodott. Hát, oké, a jó szándék beleütközött a törvénybe, többszörösen is. De azért a macik a hírek szerint jobban vannak. Tehát reméljük, a törvény szigorú faarca mégis megenyhül.

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az állatvédő szervezetek akkor, amikor sürgős beavatkozásukra van szükség a nyilvánvalóan túlszaporodott medvék védelme érdekében. A bürokrácia ezen a téren is fontosabb, mint a megoldás egy hirtelen felmerülő problémára. Mindez annak tudható be, hogy olyan törvénykezések vannak jelenleg életben, melyek az ember-medve együttélést semmiben sem könnyítik meg, sőt, még inkább megnehezítik.

Egy nagyszebeni gólyavédő szervezet arra panaszkodik, hogy 10 ezer lejre büntették, mert a zernyesti medvemenhelyre szállítottak két súlyos állapotban lévő medvebocsot. A Berethalom közelében talált két állatot a kiszáradás veszélye fenyegette, ezért nem sokat teketóriáztak. Bár útközben érdeklődtek afelől, hogy mi a törvényes eljárás hasonló helyzetekben, a két bocs megmentését előbbre helyezték annál, mint hogy megvárják a választ a különböző illetékes állami hatóságoktól. Így sikerült megmenteni a két medvebocs életét, de akciójukért 10 ezer lejre büntette őket a szebeni környezetvédelmi őrség.

Azt a tanulságot vonták le, hogy Romániában még mindig fontosabb a bürokrácia, mint az élet védelme, ugyanis ha nem léptek volna közbe, akkor elpusztultak volna.

A két medvebocs megmenekült, a zernyesti medvemenhelyen maradhatnak a továbbiakban.

Hirdetés