Öt év után felállhat a vádlottak padjáról Dorin Florea volt marosvásárhelyi polgármester

A DNA az egykori szárnysegéd, Claudiu Maior ellen is vádat emelt 2017-ben, az ítélőtábla mindkettőjüket jogerősen felmentette.

Hirdetés

Öt éves jogi huzavona után Dorin Florea volt marosvásárhelyi polgármester jó hírt kapott a az ítélőtáblától: jogerősen felmentették a hivatali hatáskör túllépésében való bűnrészesség vádja alól.

Ugyanebben a büntetőjogi perben felmentést kapott egykori szárnysegédje, Claudiu Maior is, aki korábban polgármesteri tanácsosként dolgozott.

A Maros megyei törvényszék már tavaly kimondta, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) által kifogásolt cselekedetekről a büntetőjog nem rendelkezik – ezt a döntést erősítette meg most az ítélőtábla.

A DNA a hivatali hatáskör több mint 9 ezer rendbéli túllépése miatt emelt vádat Dorin Florea és Claudiu Maior volt alpolgármester ellen, még 2017 szeptemberében – erről itt írtunk részletesen.

Maior esetében az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) 2016-ban összeférhetetlenséget állapított meg, ezért le kellett mondania az alpolgármesteri és a tanácsosi tisztségről, Florea azonban kinevezte polgármesteri tanácsosnak, így továbbra is vígan írogatta alá a fizetési utalványokat a városházán (9198-at), holott erre az új tisztsége nem jogosította fel. A részletekért a Krónika írását érdemes elolvasni.

Hirdetés