Óriási: Temesváron véletlenül rendelték el a teraszok este 11 órai bezárását

Mert azt hitték, kötelező.

Hirdetés

A koronavírus-járvány elleni küzdelem során számos bakit, sőt súlyos hibát is elkövettek már a romániai illetékesek, és a jelek szerint most a temesvári vezetők döntöttek úgy, hogy csatlakoznak azokhoz, akik az elmúlt hónapokban a Covid-19 elleni harc alatt ürügyével hülyét csináltak magukból.

A Temes megyei katasztrófavédelmi operatív törzs ugyanis szombaton úgy döntött, elrendeli a szórakozóhelyek kötelező bezárását este 11 után.
Később aztán kiderült: ez tulajdonképpen véletlenül történt.

Nicolae Robu polgármester ugyanis tajtékozva jelezte: megtévesztették, arról tájékoztatták ugyanis, hogy az országos katasztrófavédelmi operatív törzs a nap folyamán arról döntött: az ország egész területén be kell zárniuk a vendéglátóhelyeknek éjfél előtt egy órával.

Erről azonban szó sincs, csupán a járvány által leginkább sújtott megyékre érvényes a határozat.

Robu szerint viszont Temesvár nincs ebben a helyzetben: igaz ugyan, hogy a belvárosi teraszokon sok a vendég, de azok példásan betartják a járvány ellen hozott intézkedéseket.

Hirdetés

Ezért aztán közölte, vasárnap ismét kezdeményezi a megyei operatív törzs összehívását, hogy vonják vissza a rendeletet.

Az országos operatív törzs egyébként Bukarest mellett Argeş, Brassó, Konstanca, Dâmboviţa, Ilfov, Prahova és Galac megyében rendelte el az este 11 órai zárást.

Ludovic Orban miniszterelnök szerint ezt az indokolja, hogy számos szórakozóhelyen suttyomban éjszakai bulikat tartanak, ami jelenleg tilos.

Hirdetés