Oké, azt tudjuk, hogy itt van a koronavírus. De honnan is érkezett pontosan?

Megfejtették, kik a legközelebbi „rokonai”.

Hirdetés

Az ellenség legyőzéséhez elengedhetetlen feltétel, hogy ki- és megismerjük. Az már néhány hónapja világos, hogy az új típusú koronavírus itt van közöttünk valahol, azonban a szakemberek számára az is fontos, hogy megtudják: pontosan milyen jellemzői vannak, hiszen ez talán segíthet az ellene való küzdelemben.

Nos, a bukaresti Cantacuzino Intézetben mostanra sikerült kitanulmányozni a vírus genetikai állományát, és megállapították, hogy kik a legközelebbi „rokonai”.

Az eredmény pedig érdekes.

Ugyanis kiderült, hogy nem a kínai Vuhanban először megjelent első hullámhoz áll legközelebb – bár még azzal is 99,95 százalékban azonos –, hanem az Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Indiában, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és az Egyesült Államokban azonosított törzsekhez.

Ezekkel 99,96-99,97 százalékban azonos a genetikai állománya.

Persze igazából ez annyira nem meglepő, hiszen a vírus meglehetősen gyorsan mutálódik, így aztán már az Európába érkezése után is változott.

Hirdetés

Az pedig még kevésbé meglepő, hogy jórészt a nyugat-európai vírustörzsekkel rokon a romániai, hiszen jó eséllyel az ott dolgozó román vendégmunkások hurcolták be – elvégre a legsúlyosabban fertőzött Olaszországban és Spanyolországban is egy-egymillió román élt még a pandémia kitörése előtt, amíg a járvány miatt el nem kezdtek tömegesen hazamenekülni.

De Németországban, Nagy-Britanniában és Franciaországban is több százezres az ott élő románok száma.

Nos, ha mindezeket már tudjuk, akkor végre hozzá lehet kezdeni az ellenség kinyírásához.

Hirdetés