Nyugtalanító rekord az intenzíven: soha nem volt ennyi súlyos beteg

Az sem túl biztató, hogy az elvégzett tesztek közel 30 százaléka mutatott ki fertőzést az elmúlt 24 órában.

Hirdetés

Az elmúlt hétvégén a visszafogott tesztelés (13 552 mintavétel) következtében ismét négyezer alá csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek száma (3743). A járvány aktuális terjedését jól mutatja, hogy kereken egy hete még 2972 új esetnél tartottunk, hasonló fokú tesztelés mellett. A pozitivitási ráta akkor 24,33, most 27,62 százalékos. Az eddig csak informatív jelleggel közölt pozitivitási rátának egyébként a közeljövőben felülértékelődik a szerepe, ugyanis arról van szó, hogy számításba fogják venni az egyes megyék lakosságarányos fertőzési rátájának kiszámításakor. Erre azért van szükség, mert rengeteg megye azzal ússza meg a korlátozásokat, hogy nem teszteli a lakosságot.

A hétfői járványjelentés szerint vasárnap reggel óta 60 halálesetet hoztak összefüggésbe a koronavírus-járvánnyal, a legfiatalabb áldozat mindössze a húszas éveiben járt. Az elhunytak közül 53-nak volt más alapbetegsége, négyen viszont egészségesek voltak a fertőzés előtt. Három esetben a kórház nem közölte az esetleges alap- vagy társbetegséget.

Nőtt a beutalt fertőzöttek száma (12 215) a Covid-kórházakban, ugyanakkor nyugtalanítóan sokan vannak súlyos állapotban az intenzív osztályokon (1339). A járvány kezdete óta még egyszer sem értük el ezt a szintet, egy hete még nem is volt ennyi férőhely a súlyos betegek számára.

Bukarest (1446) után ismét Kolozs és Ilfov megyében regisztrálták a legtöbb beteget (236). Temes megyében végre beállt a viszonylagos csökkenés (155).

Hirdetés

A lakosságarányos fertőzési ráta kilenc megyében és Bukarestben lépi át a három ezreléket (lásd az alábbi táblázatot).

Hirdetés