Nyugaton rommá tört, majd Romániába behozott autókért próbálják felmarni a biztosítási összeget fifikás csalók

Ötletes csalás, annyi szent.

Hirdetés

Igencsak sajátos, de határozottan kreatív biztosítási csalási módszerre figyeltek fel a biztosítási szakemberek: Nyugat-Európában súlyos balesetet szenvedett autókat vásárolnak meg, Romániába szállítják őket, és megpróbálják átverni velük a biztosítókat.

Hogy hogyan? Egyszerű: azt állítják, hogy a baleset Romániában következett be. Ehhez mellékelik az állítólagos vétkes autós által aláírt elismerést.

A vétkes autót a biztosító nem vizsgálhatja meg, a biztosítási összegért bejelentkező „károsult” ugyanis azt állítja: a vétkes autós ezt nem kívánja, ezért csak az állítólag balesetet okozó autó kötelező biztosításáról és a forgalmi engedélyéről készült fénymásolatot csatolják a kárigényhez.

Egy Mercedes személygépkocsi esetében például 15 ezer eurónyi biztosítási összeget próbált bevasalni a biztosítón egy élelmes csaló.

A biztosító azonban résen volt: az illetékesek addig vizsgálódtak, amíg ki nem derítették, hogy alighanem csalási kísérletről van szó, így végül a „károsult” elállt a kárigénytől.

Hasonló eset történt egy Nyugat-Európában egy baleset során kiégett BMW-vel is: több biztosítót is megkörnyékeztek, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás keretében fizessék ki a vétkes sofőr által okozott kárt.

Amúgy nem ez az egyetlen csalási módszer, amelyet Nyugaton felvásárolt roncsautókkal követnek el.

Hirdetés

A roncsokat fillérekért vásárolják fel, hivatalosan azért, hogy Romániában szétbontsák őket, és alkatrészként értékesítsék a megmenthető részeiket.

Többek között ilyen autókat is szállítanak Európa autópályáin a hírhedt román horrorkaravánok.

A bontás helyett azonban az autókat kipofozzák, és jóhiszemű vásárlókra sózzák rá őket jókora összegért, mintha csupán egyszerű használt gépkocsik lennének.

Elképzelhető, mennyire biztonságosak ezek a járművek a tulajdonos és a forgalom többi résztvevője számára.

Hirdetés