Itt tartunk: Ausztria egészségügyi személyzetet toboroz Romániából

Ott is nehéz idők járnak, kell a munkaerő. Eközben a román kormány azon gondolkodik, hogyan tudná megállítani a felmondási hullámot a honi egészségügyben.

Hirdetés

Az EurActiv európai hírportál azt állítja, hogy az osztrák hatóságok Romániából és Bulgáriából toboroznak egészségügyi személyzetet, hogy megbirkózzanak a koronavírus-járvány okozta nehézségekkel.

A portál úgy tudja, hogy hétfőn már fel is szállt a szófiai és a temesvári repülőtérről két repülőgép 185 személlyel a fedélzetén, az Europa.fm értesülése szerint azonban nem orvosokról, hanem ápolókról van szó, legalábbis Románia esetében.

Az idézett anyagból az is kiderült, hogy a vendégmunkások Ausztria észak-keleti régiójának kórházaiban kapnak állást, de előbb 14 napra karanténba helyezik őket.

Arról egyébként nincs szó, hogy ennek az egésznek van-e köze ahhoz, hogy a járványkrízis óta nagyon sok egészségügyi alkalmazott felmondott Romániában. Amúgy Ludovic Orban miniszterelnök épp a fentebb idézett rádiónak nyilatkozta, valamit nagyon ki akarnak találni a napokban, hogy megakadályozzák a tömeges felmondásokat a hazai egészségügyben.

Erről a későbbiekben születik döntés, de a kormányfő szerint felmerült, hogy meghosszabbítsák a felmondási időt – szükségállapotban erre is van lehetőség.

Hirdetés