Fotó forrása: Agerpres

Nem kímélik a bírók a volt DNA-ügyészt, aki egy kitalált üggyel szinte teljesen hazavágta a korrupcióellenes harcot Romániában

Annyira el akarta kapni Pontát, hogy a zsarolástól, a bizonyítékok meghamisításától, a tanúk megfélemlítésétől sem riadt vissza. Most előzetes letartóztatásba helyezték.

Hirdetés

Nem mondhatni, hogy mindennap előfordul Romániában, hogy előzetes letartóztatásba helyezzenek egy volt korrupcióellenes ügyészt, Mircea Negulescu ellen viszont elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy a legfelsőbb bíróság csütörtöki jogerős végzésében 30 napos vizsgálati fogságot hagyjon jóvá.

Az egykori ploiești-i ügyészt a tanúk megfélemlítésével, zsarolással és bizonyítékhamisítással gyanúsítja az ügyészség, mely kifejezetten a bírók és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket vizsgálja (SIIJ).

Negulescu annyira el akarta kapni Victor Ponta volt kormányfőt, hogy az aljas trükköktől sem riadt vissza, és ebben egy rendőr is segíthetett neki, aki szintén gyanúsított az ügyben. Az ügyészről kiderült, a Ponta-Blair néven elhíresült dossziét valójában csak kitalálta. Olyan közel jutott a céljához, hogy 2016 őszén zár alá helyezték Ponta vagyonát. (Az ügy hátteréről itt írtunk bővebben).

De nem ez volt az egyetlen eset, amikor bizonyítékokat kreált és megfélemlítette a tanúkat. Akkor bukott le, amikor egy politikus hangfelvétellel bizonyította, hogy Negulescu hamis tanúzásra próbálta rábeszélni.

A ploiești-i történtek miatt alaposan megrendült a bizalom a Korrupcióellenes Ügyészségben (DNA). A később menesztett Laura Codruța Kövesi főügyészt a SIIJ hatósági felügyelet alá helyezte. Bár elcsitult az ügy, és Kövesit időközben európai főügyésszé nevezték ki, Negulescunak és feltételezett társainak akkora foltot sikerült ejteni a DNA jó hírén, hogy az a korrupcióellenes harcra is rányomta a bélyegét.

Hirdetés