Nem engedték be a vőlegényt a saját esküvőjére, mert pozitív lett – nélküle bulizott a násznép

Néha nagyon bizarr helyzeteket tud generálni a járványhelyzet, de hát ez van: a szabályok még azokra is vonatkoznak, akik épp életük legszebb napjára készülnek.

Hirdetés

Rengeteg abszurd, hajmeresztő történetet hozott ez a fránya koronavírus-járvány a tavaly óta, de a következőnek biztosan helye lenne a legemlékezetesebbek kategóriájában.

Botoșani városában járunk, ahol a hétvégén lakodalmat szerveztek az egyik vendéglátóipari egységben, csak hát a nagy esemény nem éppen a szokványos forgatókönyv szerint zajlott. Miután kiderült, hogy sem a vőlegény, sem a menyasszony nem oltakozott, a lokál tulajdonosai PCR-tesztet kértek az ifjú pártól.

És mit ad Isten, az eredmény épp a Nagy Napon futott be, kevéssel a Nagy Esemény előtt: a menyasszony tesztje negatív lett, a vőlegényé viszont pozitív. Na ettől aztán el is ájult a vőlegény anyukája, akit épp a fodrásznál ért utol a hír, na de most jön a nagy lényeg: a rendezvényt már késő volt lefújni, így megtartották az egyik főszereplő nélkül.

Azt nem tudjuk, hogy a buli végül mekkorát „csattant”, de hogy emlékezetesre sikerült, az biztos: a menyasszonyi táncot például az apucival kellett eljárni, jobb híján. Reméljük, hogy az ifjú pár legalább a mézes heteket együtt tölthette – természetesen karanténban…

Hirdetés