Nagyvárosi polgármester: bizonyított, hogy az ereklyés körmenet gyógyítja a koronavírus-fertőzést

Azt mondja, statisztikái vannak erről.

Hirdetés

Az ország észak-keleti szegletében fekvő Suceava a romániai koronavírus-járvány egyik „központja”. Noha jelenleg nem szerepel a leginkább fertőzött megyék között, Suceava a megyeszékhellyel együtt a 2020-as első járványhullámmal kezdve folyamatosan ott volt a toplista első néhány helyezettje között.

E kétes dicsőség mellett Suceava (a város) arról is híres, hogy ott található az egyik legfontosabb romániai ortodox ereklye, Suceavai Új Szent János 17. századi földi maradványai. Míg az országban sorra és rendszeresen fújták le a népes köztéri rendezvényeket, fesztiválokat, városnapokat és egyéb népünnepélyeket a járványhelyzet miatt, a vallási körmenetek és zarándoklatok zavartalanul zajlottak. Így volt ez Suceaván is, ahol az említett szent ereklyéjét körmenetben sétáltatták meg a város utcáin.

Ion Lungu polgármester már a nyáron jelezte, hogy a suceavai betegek gyógyulásához minden kétséget kizáróan a szent ereklyéje is hozzájárult. Akkor azt mondta, hogy több helybéli is megkereste őt és elmondta, hogy amikor kórházban volt koronavírussal, és a díszmenet az ereklyével a kórház épületéhez ért, úgy érezte, hogy gyógyulni kezd.

A derék városgazda ezt most megfejelte azzal, hogy konkrét adatokkal, statisztikákkal tudja alátámasztani: a gyógyulások igenis a kórházak udvarán és a környező utcákon végighordozott ereklyének és körmenetnek tulajdoníthatók. A polgármester mindezt a suceavai és rădăuți ortodox érsekség egyházkerületi gyűlésén, meghívottként mondta el és kérte, hogy a járvány alakulásának függvényében az egyházi szervek rendezzenek még ereklyehordozó körmenetet a városban és a megyében.

Ezt kapd ki, Rafila, Arafat és a többiek!

Hirdetés