Mozdonyokat szétlopva alapozták a románok népszerűségét Franciaországban

A banda egyik tagja most egy ideig nemigen vonatozhat.

Hirdetés

Igencsak szorgalmasnak bizonyultak egy román társaság tagjai Franciaországban: rövid idő alatt közel egymillió eurós haszonra tettek szert – a probléma csak az, hogy határozottan nem törvényes úton.

Az eset még tavaly februárban történt, de most került nyilvánosságra, miután a francia hatóságok által szombaton kiadott európai elfogatóparancs alapján vasárnap őrizetbe vették a banda egyik tagját.

A francia hatóságok szerint a lelkes csoport tagjai a francia vasút infrastruktúrájára jártak rá: mozdonyokból loptak különböző alkatrészeket 57 alkalommal, többek között fűtőtesteket. Több mint ezer alkatrészt sikerült lenyúlniuk, amiből 38 tonnányi fémre tettek szert – a franciák szerint így összesen egymillió eurónyi kárt okoztak.

A francia hatóságok végül kiderítették, kik a lelkes „vasútrajongók”, és honnan érkeztek, ezért a hétvégén elfogató parancsot adtak ki ellenük.

A román hatóságok pedig gyorsak voltak: vasárnap az Olt megyei Caracalban őrizetbe is vették a banda egyik, 45 éves tagját, akit várhatóan hamarosan útnak is indítanak Franciaország felé.

De vélhetően nem vonattal, bármennyire is a szívéhez nőtt.

Hirdetés