Mindenképpen győz. Miért utasítja el és mivel helyettesíti a vitát az elnök?

Hát ez valóban nem túl elegáns, Majszter Úr. És sok politikai kultúrára sem utal. És még sorolhatnánk.

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a ziare.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Klaus Iohannis úgy intézte, hogy a választási kampány semmiképpen sem a most lezáruló elnöki mandátumról szóljon – bár nem volt kimondottan negatív mandátum, a választási kampány pedig tökéletes lehetőség lett volna hibái megmagyarázására is.

Ám a bármiféle párbeszéd elutasítása mélységesen antidemokratikus, nemcsak egy uralkodói hübrisz jellegű viselkedés.

Itt most nem a Klaus Iohannis/Viorica Dăncilă vitáról van szó, hanem az egész kontextusról és arról, ahogy a hivatalban lévő elnök – Klaus Iohannis a kampányban is gyakorolja elnöki hatásköreit és ezúttal még a Szociáldemokrata Párttól (PSD) is megszabadult, így aztán nincs oka arra, hogy ne vegye teljesen birtokba tisztségét – azt magyarázgatja, hogy miként nem fog részt venni semmiféle párbeszédben a második fordulós ellenjelöltjével, aki azért került ebbe a helyzetbe, mert a románok 23 százaléka úgy döntött, hogy képviseletet akar.

Az elnök és a jelöltségét támogató párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) felől két érv érkezik:

1) Klaus Iohannis elnök inkább a választókkal akar közvetlenül találkozni.

Milyen hibái vannak az érvnek:

* A választókkal tartott közvetlen találkozók az eddig és ezután is Klaus Iohannisra szavazókra korlátozza a választókat.

Választási szempontból, így szól a stratégia, ne tegyél semmi olyasmit, ami eltaszítana választókat, tehát konzerváld a választói rétegedet.

De Klaus Iohannis hivatalban lévő elnök is, és ahogy nem habozott intézményesen is játszani ebben a kampányban a külföldi imázsát erősítve és a hatalom benyomását építve az általa kinevezett liberális kormányon keresztül, meg kell adnia a nekik kijáró tiszteletet azoknak a polgároknak is, akiket nemzetként képvisel.

Bekopoghat Klaus Iohannis minden román ajtaján? Válaszolhat az elnök egy családra vonatkozó kérdésre? Megszervezhetők elnöki találkozók minden parkban/művelődési házban/iskolában, hogy – amint azt állítják – ezáltal jobban tudjon a románokkal beszélni, mint a sajtón keresztül?

* A populizmus egyik formája azt állítani, hogy

a románokkal folytatott közvetlen párbeszéd helyettesíti a sajtót.

A közvetlen demokrácia veszélyes kártya, amelyből szörnyek születhetnek. Ha az emberekkel folytatott közvetlen párbeszéd helyettesítheti a vitát, akkor már csak egy lépés azt állítani, hogy a törvényeket is az emberek közvetlen szűrőjén kell átereszteni. Küldjék el postán, tartsanak konyhai összejöveteleket és minden polgár jegyzeteljen!

A keserű irónián túlmenően erre a minden egyes románnal fenntartott közvetlen kapcsolatra való hivatkozás a képviselet elvének a tagadását jelenti, holott ennek a nevében töltik be az elnöki tisztséget. Sőt, mivel mindnyájan mégiscsak korlátozott szaktudásokhoz és ismeretekhez juthatunk hozzá, ez egy középszerű társadalom legitimálását jelentené, amiből mindenki annyit ért, amennyire képes, mi szükség van még elemzőkre, újságírókra és szakemberekre.

* Mindenki számára káros a sajtó, mint közvetítő, vagyis a politikus/hatalom párbeszédet mindkét irányban továbbító, a politikai döntést a társadalomnak elmagyarázó és a társadalom igényeit/kérdéseit/elvárásait a politikus napirendjére tűző intézmény delegitimálása.

A sajtót már néhány éve igyekeznek hitelteleníteni,

Hirdetés

mindnyájan tudjuk, hogy miért, főleg mi, szakmabeliek. De ez teljesen más történet. Ugyanúgy, ahogy nem használ a társadalomnak az az állítás, hogy minden politikus korrupt/gazember, mert a pártok és a politikusok a demokratikus rendszer fontos részét képezik, az is hasonlóan káros, ha az újságírókról állítják azt, hogy egyik kutya, a másik eb.

Az elnökjelöltek közötti választási vita nem egy négyszemközti találkozó, melyben Iohannis és Dăncilă konfrontálódik. Ellenkezőleg. A vita az újságírókkal zajlik és elismeri az újságírók közvetítőszerepét. Tehát a vitán való részvétel elutasítása – implicit módon – a sajtó szerepének tagadását is jelenti, főleg akkor, ha semmit sem javasolnak helyette.

Nem a választóknak, nem egy bizonyos közönségnek, hanem a közérdeknek.

2) Viorica Dăncilă nem méltó arra, hogy Klaus Iohannis-szal vitázzon

Újra túllépve az ironikus helyzeten, hiszen Dăncilă Iohannis mandátuma alatt volt miniszterelnök, akit ő nevezett ki – hamis az az érv, hogy a nép szavazta meg, a kormányfőről nem szavaznak és az elnöknek, alkotmányos értelemben, kis mozgástere van –, tehát, tárgyalófelekként eddig már találkoztak és hitelesítették egymást, továbbra is megmarad az a hiba, hogy Iohannis nem fogja fel: Dăncilă bekerült a második fordulóba, tehát bizonyos, nem is túl kevés számú románt képvisel.

Ők méltatlanok lennének? Ugyanezt a hibát követte el Dan Barna is, aki a választás után amiatt siránkozott, hogy tévedett a Románia modernizálásában bízó választói réteg nagyságát illetően (itt parafrazáltam őt).

Az ország nem ollózható körbe tökéletesen társadalmi-demográfiai szempontból,

a hivatalban lévő elnök pedig nem tagadhatja meg méltatlanokként azokat, akik választási szempontból nincsenek a hasznára. Miért tenné? Hasonlítanak ők Viorica Dăncilára? Középszerűek, mérgezőek, gazemberek? Nem tudnak helyesen beszélni és műveletlenek? Akkor ez az elnök hibája is, főleg, hogy a képzett Románia első mandátumos elsődlegessége volt.

Első mandátumos, mert Klaus Iohannis már a második mandátumra is elnök, ahogy azt az első választási fordulóról szóló kampányban a liberálisok előre és hamisan már kommunikálták. Csak egy nagy fordulat, egy nagy gólemi lázadás, a puliszka helytelen robbanása tehetné őt esélytelenné és hozhatná Viorica Dăncilát kiváltságos helyzetbe.

A hübrisz szót használtam e szöveg elején, de nem az a legmegfelelőbb. Prométheusz a hübrisz bűnébe esett az istenekkel szemben, ellopta a tüzet tőlük, hogy átadja az embereknek.

Klaus Iohannis arroganciájának nem ehhez van köze, még csak nem is arrogancia,

olyan gyengeség, mely felsőbbrendűségi komplexust mutat és ami – ha tényleg megvalósulna legrosszabb forgatókönyv – egyedüli vétkes lenne.

Klaus Iohannis sok erénnyel zárja első mandátumát, ami a külpolitikát és azt illeti, hogy néhányszor kimentette az országot a PSD karmai közül. De ő az egyetlen, aki nem ismeri el ezt a mérleget, a kampányban megtagadva bármilyen párbeszédet, nem a választóival, hanem a társadalommal, hiszen a választási vita ezt jelenti.

Ennek ellenére az elnök egy Facebook-bejegyzésben annyit legalább érteni enged, hogy párbeszédet folytat majd a polgárokkal, az újságírókkal, a civil társadalommal. Ez a képviselet jó helyreállítása lenne.

Hirdetés