Illusztráció / Pixabay

Mennyire kell attól tartanunk, hogy Romániába is behurcolják az új vírustörzset?

A temesvári sztárorvos szerint bízhatunk abban, hogy a légi közlekedés gyors leállításával sikerült elejét venni egy harmadik járványhullámnak.

Hirdetés

Mivel rögtön az első esetek megjelenése után drasztikus lépéseket tettek, leállították a légi forgalmat, a Nagy-Brittanából érkezőket pedig azonnal karanténba helyezik, csökken az új vírustörzs terjedésének esélye – nyugtatott meg Virgil Musta, a temesvári járványkórház orvosa az új vírustörzs esetleges romániai megjelenésével kapcsolatosan. Azt rögtön hozzátette, hogy súlyos ára lehet annak, ha nem hozzák meg a megfelelő intézkedéseket.

Musta nyilatkozatából kiderül: a koronavírus már többször mutálódott az év folyamán, ezek nem befolyásolták a patogenitást és fertőzőképességet. A mostani módosulás azonban erre is képes, és ez egy harmadik járványhullám feltételeit termetheti meg, amit azért lesz nehéz leküzdeni, mert az egészségügyi rendszer így is túlterhelt. Ha az új vírustörzs gyors terjedésbe kezd, az növelni fogja a súlyos vagy kritikus állapotokat előidéző megbetegedések számát, ami nem hiányzik a kórházaknak.

De maradjunk a pozitív felütésnél: az európai hatóságok nagyon gyorsan léptek, így az új vírustörzs terjedését sikerülhet megfékezni.

Hirdetés