Megnyugtató: a CFR szólt, hogy bocsi, a napokban a megszokottnál is lassabbak lesznek a vonatok

Aztán később egy újabb mozdonytűzről is be kellett számolniuk. Hát így zajlik az élet a vasúttársaságnál.

Hirdetés

A Román Vasúttársaság (CFR) épp pár hete tette közzé azt a szomorú éves statisztikáját, melyből többek közt az derül ki, hogy a személyszállító vonatok átlagos utazási sebessége alig éri el az óránként 44 kilométeres „sebességet” – ezzel természetesen utolsók vagyunk az EU-ban –, na de a kánikulára való tekintettel a vonatok pár napig még a megszokottnál is lassabban fognak haladni.

A CFR bejelentette, azokban a régiókban, ahol a sínek hőmérséklete meghaladja az 50 fokot, és a helyzet úgy kívánja, a megszokotthoz képest 20–30 kilométer/órával lecsökkentik a vonatok sebességét – mindezt persze annak érdekében, hogy a vasúti közlekedés teljes biztonságban haladjon.

Nem árt tehát ellenőrizni időben a menetrendeket az elkövetkező napokban, a kánikula ugyanis pár napig még tombolni fog az országban – erről itt írtunk.

Na de képzeljék, jutott erre a hétre is egy mozdonytűz. Szerdán délelőtt a Nagyszeben és Râmnicu Vâlcea között közlekedő vonat mozdonya gyulladt ki egy rövidzárlat miatt, így Călimăneștinél befejeződött az utazás 70 személy számára, akiknek aztán improvizálniuk kellett, hogy eljussanak a célállomásra. Szerencsére senki nem sérült meg.

Hirdetés