Illusztráció / Pixabay

Még le sem járt a járvány második hulláma, de már készülhetünk a harmadikra?

Az oltás elérhetőségén is múlik, mennyire durva lesz a harmadik felvonás. Viszont az elmúlt napok adatai alapján a terjedés lassulni látszik.

Hirdetés

Ha tetszik, ha nem: a minden szempontból borzalmas 2020-as év elteltével sem szabadulunk meg a koronavírus-járványtól, ugyanis Japánban és más országokban már elkezdődött a harmadik hullám, mely várhatóan jövő év február végén érheti el országunkat. Erről Alexandru Rafila mikrobiológus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) romániai képviselő beszélt a Digi 24 hírtelevíziónak.

A szakember nem akart a járványszámokkal spekulálni, azt azért elárulta, hogy szerinte december végéig fog tartani a mostani növekedés, majd valószínűleg egy szigorúbb korlátozásokkal járó időszak után beáll a várva várt csökkenés. Február végétől érkezhet a harmadik hullám, melynek súlyossága azon is múlik, hogy mennyire lesz elérhető a vakcina, és az emberek mennyire mutatnak hajlandóságot arra, hogy beoltassák magukat. A járvány nem tűnik el egyetlen év alatt azt követően sem, hogy elkezdik az oltásokat, mert szükség van az emberek megfelelő tájékoztatására és meggyőzősére.

Közelegnek a téli ünnepek, ezzel kapcsolatosan Rafila azt mondta, hogy a „klasszikus” nagy karácsonyi összejövetelek és szilveszteri tömegrendezvények helyett visszafogottabb ünneplésre kell készülni, szem előtt tartva az óvintézkedéseket.

Nem kell elkiabálni, de az esetszámok a jó irányba alakulnak

A legújabb (keddi) járványjelentés szerint az elmúlt 24 órában 8262 új fertőzöttet regisztráltak, 31 082 teszt elvégzésével. A pozitivitási ráta 26,58 százalékos. A grafikonok tanúsítják, hogy egy platósodás figyelhető meg.

A számok közül még fontos, hogy 186 halálesetet regisztráltak, a legfiatalabb áldozat a harmincas éveiben járt. A kórházakban összesen 13 292 beteget ápolnak, ebből az intenzív terápiás osztályokon 1174-et (újabb rekord).

Hirdetés

Mutatunk még egy grafikont, amelyen még jobban látszik a járvány terjedésének a megtorpanása:

A megyei adatokból kiderül, Kolozs megyében is megugrott a pozitív tesztek száma, 606 új esetet regisztráltak, ami országos szinten a második legmagasabb szám, Bukarest (1003) után. Temes megye 332, Bihar megye 318, Arad megye 240 esettel szerepel a listán

Az ezer lakosra számított fertőzöttségi ráta megyei adatai itt böngészhetőek:

Hirdetés