Még egy erdélyi megyében úgy döntöttek, hogy szájmaszk nélkül már az utcára sem lehet kilépni

Mert rosszabbra fordult a járványhelyzet.

Hirdetés

Bekeményített Krassó-Szörény megyében a megyei katasztrófavédelmi operatív törzs: kedden este úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében már az utcára sem lehet kilépni az arc eltakarása nélkül.

A szerdától már hatályba lépő, és a veszélyhelyzet idején érvényes rendelkezés értelmében nem csupán zárt terekben, de a nyitott tereken is kötelező a szájat és az orrot eltakarni.

Annyi „engedményt” tettek, hogy nem kötelező az orvosi maszk, használható sál vagy egyéb ruhadarab is.

A kötelezettség minden, öt éven felüli személyre érvényes.

Vagyis majdnem mindenkire: a nehéz fizikai munkát, vagy egyéb, törvényben rögzített, a megszorítás alól kivételt képező tevékenységet folytató polgárok mentesülnek alóla.

Hirdetés

A szóban forgó nyílt terek tulajdonosai – vagyis az utcák és terek esetében az önkormányzatok – kötelesek jól látható helyeken tájékoztató feliratokat elhelyezni a maszkviselési kötelezettségről.

Mint megírtuk, szintén kedden az országos operatív törzs úgy döntött, hogy azon megyékben, ahol a fertőzések száma meghaladja a megszabott határértéket, kötelező az utcai maszkviselés.

Hirdetés