Maszk nélkül prédikálhatnak a papok a karácsonyi templomi szertartásokon

A hatóságok és az egyházak képviselői megállapodtak az ünnepi időszakban érvényes szabályokról.

Hirdetés

A karácsonyi, illetve az azt megelőző ünnepi időszakra érvényes szabályokról egyeztettek a napokban a bukaresti egyházügyi államtitkárság, az egyházak, illetve a járványmegelőzésben illetékes állami hatóságok képviselői, ha már nem sikerült eddig megszabadulni a koronavírustól.

A találkozón elfogadott intézkedések közül a legfontosabb, hogy immár hivatalos dokumentum szentesíti: az egyházi személyzet tagjainak nem kell szájmaszkot viselniük a szertartások idején.

Az egyházügyi államtitkárság szerint a jelen levő egyházi képviselők mindegyike támogatta a korlátozó intézkedéseket, egyben megjegyzi: azok nem korlátozzák a vallásszabadságot, és csupán ideiglenes jellegűek.

A rendelkezések szerint az egyházi szertartások szabadon megtarthatók, ugyanakkor mindenhol be kell tartani a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását szolgáló előírásokat.

Ennek nyomán

  • Az egyházi szertartásokat a templomokban, a templomokon kívül, vagy egyszerre mindkét helyen is meg lehet tartani, de odabenn legalább két, kint pedig másfél méteres távolságot kell tartani a hívek között
  • A résztvevőknek fertőtleníteniük kell a kezüket
  • A maszkviselés a templomokban és azokon kívül is kötelező
  • Az egyházi személyzet tagjai számára ugyanakkor a szertartások ideje alatt nem kötelező a maszkviselés
  • Az egyházi személyzetnek mindazonáltal vagy közvetlenül, vagy meghatalmazottak révén be kell tartatnia az óvintézkedéseket
  • Az egyházi személyzetnek folyamatosan fertőtlenítenie kell a kilincseket, korlátokat, ülőhelyeket
  • A templomokba csak a tünetmentes hívek léphetnek be
  • A templomokban és az imaházakban minden egyes hívő számára négy négyzetméternyi helyet kell biztosítani

Hirdetés