Már Hagit is elvennék Romániától a magyarok

Legalábbis bukaresti sajtóértesülések szerint.

Hirdetés

A székely csapatok és a CFR után a román foci királya is kell Orbán Viktornak a román sajtóban vasárnap délután körbeszáguldó hír szerint, amelyben azt állítják: a magyar miniszterelnök személyesen és évi két millió eurós fizetéssel győzködi Gheorghe Hagit, hogy legyen a MOL Fehérvár (gyerekkori nevén Videoton) labdarúgó-csapatának edzője.

A FC Viitorul vezetőedzői posztjáról a nyáron hat év után lemondó Haginak a nevét viselő konstancai fociakadémia tulajdonosaként korábban is jó viszonya volt felcsúti Puskás Akadémiával, ám a román sajtó inkább azt emeli ki, hogy a Videotonban két korábbi Viitorul-játékossal, a francia Lyes Hourival és a macedón Boban Nikolovval is újra együtt dolgozhatna a román edző. És persze ott van a kettős állampolgár Adrian Rus is, akiért egy éve emlékezetes és teljesen egyoldalú nyilatkozatháborút vívott és nyert meg a román futballvezetés – a szatmári focistából román válogatott lett.

Egyetlen apró tényezőről feledkeznek meg a Hagi csábításáról szóló román cikkek: a MOL Fehérvár jelenleg veretlenül vezeti a magyar bajnokságot, az Európa Ligában is versenyben van, mi szüksége lenne éppen most új edzőre? Főleg, hogy Márton Gábor a nyáron vette át a csapatot, és még meccset sem vesztett az új idényben.

A román sajtónak azonban a jelek szerint fixa ideája, hogy a magyarok vinnének mindent, ami román foci: a héten például ismét felmelegítették a Kolozsvári CFR csapatának magyar kézre kerülését is.

Hirdetés