Magyar határzár: továbbra is biztosított marad az átutazás, a munkavállalók is átjárhatnak

A magyar és a román külügyminiszter egyeztetett a helyzetről.

Hirdetés

Miután Budapest pénteken bejelentette, hogy a járványhelyzet miatt szeptember elsejétől visszatér a szigor a határokon, és a román külügy jelezte, hogy hivatalosan is érdeklődött Budapesten, ez hogyan érinti a Magyarországon átutazni akaró román állampolgárokat, illetve a határ mentén élő, a határ túloldalán dolgozó polgárokat, Budapest megnyugtató választ adott.

Szijjártó Péter magyar és Bogdan Aurescu román külügyminiszter szombaton egyeztetett a témában, és a román külügy közlése szerint a magyar diplomácia vezetője elmondta: továbbra is biztosítják a tranzitútvonalakat az országon átutazni akarók számára.

A feltételek és a kijelölt határátkelők ugyanazok, mint eddig.

Vagyis az átutazónak, akinek természetesen tünetmentesnek kell lennie, 24 órán belül el kell hagynia az országot, és kérésre be kell tudnia mutatnia egy dokumentumot, amely igazolja az úti célját.

Hirdetés

Biztosítják a belépést a határ mentén élő, de a másik országban dolgozó személyek számára is.

A más ügyben Magyarországra utazóknak viszont továbbra is 14 napos karanténra kell számítaniuk. Ennek elkerülésére két, öt napon belüli, egymáshoz képest 48 órás különbséggel elvégzett negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük, vagy egy igazolással arról, hogy az elmúlt hat hónapban átestek a koronavírus-fertőzésen.

Hirdetés