Jean St'Ay

Tör(őd)jünk be(le): minden és mindenki, ami és aki fehér, rasszista!

2020. szeptember 23., szerda 19:22

Félreértés ne essék: rasszizmus volt és van. Ahogy egyéb pusztító hatású -izmusok is vannak. És ezekkel a (rendszerszintű vagy sem) jelenségekkel, viszonyulásokkal, konstrukciókkal szembe is kell nézni. Ahol léteznek. És azokkal kapcsolatosan, akik élnek velük.

Na de onnan, hogy rasszizmus van (ott és annyi, ahol és amennyi), odáig, hogy a profán tudás, technika és ideológia (paradox, mert valláshoz kapcsolódó szóhasználat következik) inkvizítori kínzóeszközeivel állig felfegyverzett kutatókommandók fésülik át a teljes humán társadalom jelenét és múltját (a jövőjét csak azért nem, mert hála Istennek, rejtőzködő fajta), hogy aprólékosan kidolgozott próbák, vallatási eljárások alapján kimondják az ítéletet: ez rasszista, amaz nem rasszista – szóval odáig azért van némi bejárandó táv. Csakhogy: ha jobban megnézzük, kiderül, hogy nincs. A kommandók itt járnak közöttünk, vizsgálnak és ítélkeznek. Ha a célszemély (-tárgy, -fogalom stb.) kiállja az ítészek próbáit, fellélegezhet. Megkapja a pecsétet: ideológiailag megfelelő. De ha véletlenül könnyűnek találtatik, hát a Jóisten se menti meg a pokoljárástól. Így járt például szegény szegény Shakespeare, szegény Mark Twain, szegény Agatha Christie, a szegény Oscar-díj, újabban szegény Beethoven is, így jártak az újvilágok felfedezőinek szobrai, de így járnak azok az egyáltalán nem múltbeli (vagyis letűnt korok értékrendje, logikája szerint gondolkodó) emberek is, akik nem hajlandók mindenféle reflexió nélkül rasszizmust üvölteni úton-útfélen, például a híres George Floyd-ügy óta, vagy egyszerűen csak megpróbálják kimondani, hogy más a véleményük.

Továbbá így járnak rendre a tágabb értelemben vett kultúra legkülönbözőbb kategóriái: sportágak (a szörfözés például túl fehér, ja, a kosárlabdát vagy a futószámokat, különösen Amerikában nem éri vád, hogy túl nem-fehér, ez valamiért nem baj), élelmiszerek (négercsók), de még a sör is (aki nem hiszi, előrendelje ezt a könyvet és hamarosan betekintést nyerhet a sörgyártás és -fogyasztás sötét, bocsánat, világos és rasszista bugyraiba).

Folytathatnám a sort, nagyon hosszú. És nem is erre szeretnék rámutatni. Hanem arra a hidegrázós módszertanra, melynek segítségével a jól (ki)képzett kutatókommandók egyre több célpontra húzzák rá a rasszizmus Nesszosz-vérbe áztatott kényszerzubbonyát. Továbbá arra a remekül kiköszörült ideológiai bárdra, amellyel az elítélteket, a férgesét kivágják az általuk jónak, szépnek és követendőnek ítélt rendszerből. És közben nagyon nem érdekli őket, hogy a kivágandó darab egy olyan korban született, amelyben a rasszizmus fogalma még csak nem is létezett. Az sem érdekli őket, hogy a vélemény- és nézetkülönbségek, a másképp gondolkodás az emberi közösségek alapvető és egészséges jellemzője. Ha a világ ideológiai inkvizítorképzőiben kitenyésztett elitkommandók bűnösnek találnak valamit vagy valakit, az eltávolítandó, eltemetendő, a helye sóval behintendő. És ha lehet, valami megfelelőt, szépet, jót kell állítani a helyébe. Mondjuk, az elitkommandó egyik aktivistáját.

Igazán akkor néztem nagyot, amikor egyes, a rasszizmus szempontjából teljesen más bolygón élő ismerőseim is elkezdtek publikusan bocsánatot kérni amiatt, hogy nem emelték fel öklüket idejében a George Floyd-ügy kapcsán. Ismét csak arra kellett gondolnom, hogy a szélsőséges ideológiáknak bizony delejes erejük van. Mikor valaki, aki nem lehet rasszista, azt kiáltja, hogy ő márpedig rasszizmus bűnében vétkes és bocsánatért esedezik, akkor elérkeztünk a behódolás faláig. Nem tartom a Behódolást a legjobb Michel Houellebecq-regénynek, legalábbis a többihez képest. Viszont a végső üzenettel egyet tudok érteni: ha egy kultúra (jelen esetben a fehér keresztény) módszeresen darabokra szabdalja önmagát, akkor a behódolás valóban felér egy megváltással. Tör(őd)jünk már be(le): minden és mindenki, aki és ami fehér, rasszista!

Hirdetés
Hirdetés