pazs

Megkerestük Dan Barna komoly kisebbségvédelmi programját

2019. november 05., kedd 14:11

Azt, amelyik Fekete-Győr András szerint van neki.

A magyarországi Momentum Mozgalom elnöke a minap egy kolozsvári kampányrendezvényen nyilvánosan támogatásáról biztosította az USR-PLUS államelnök-jelöltjét. Nincs ezzel semmi gond, nem tartozom azok közé, akik szerint nemzetárulást követ el, aki nem az RMDSZ jelöltjére szavaz, Barna pedig nemrég amúgy is arról beszélt, hogy meg kell haladni az etnikai szavazást, meg úgy általában ezt az egész etnikai kérdést. Úgyhogy Fekete-Győr Andrásnak szíve joga azt támogatni a romániai elnökválasztáson, akit akar, mint ahogy az Erdélyben élő magyar állampolgároknak is szívük joga azt támogatni szavazatukkal a magyarországi országgyűlési választásokon, akit akarnak.

Az Azonnali.hu azonban megkérdezte a Momentum elnökét, miért Barnát támogatja Kelemen helyett, Fekete-Győr pedig válaszolt. Idézném a portált: „A magyarok pedig azzal járnak a legjobban, ha olyan elnökjelöltre szavaznak, »akinek esélye is van nyerni«, ráadásul az USR-PLUS-nak is komoly kisebbségvédelmi programja van, fogalmazott Fekete-Győr.”

Ezt, mármint hogy van egy román párt, amely komoly kisebbségvédelmi programmal rendelkezik, örvendetes hírként könyveltem el, gondoltam, megnézem közelebbről azt a programot. Életemben annyi időt nem töltöttem el pártprogram böngészésével, mint most, átnéztem Dan Barna elnökválasztási programját, illetve az USR kormányprogramját, mindkettő tíz fő témakört ölel fel, további alfejezetekre osztva; de még az USR-PLUS szövetség európai parlamenti választási programját is átfutottam.

Hirdetés

Találós kérdés Fekete-Győr András számára: van-e ezek között legalább egy – nem fő-, azért ne legyünk telhetetlenek, hanem – alfejezet (oké, minden egyes mellékmondatot nem olvastam el), amely legalább utalásszerűen foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, helyzetével, jogaival Romániában, mondjuk a diaszpórával vagy a Moldovai Köztársasággal való kapcsolattartás mellett?

Nem áruljuk el, jó böngészést kívánunk; annak biztos tudatában, hogy programja(i) alapján Dan Barna és az USR-PLUS valóban páratlanul sikeresen haladta meg az etnikai kérdést.

Hirdetés
Hirdetés