Jean St'Ay

Kampány idején jó volt a kolozsvári magyar bábszínház az RMDSZ-zászlón, ugye?

2020. november 10., kedd 12:02

Olvasom, hogy bosszúhadjárat indult a kolozsvári magyar bábszínház kezdeményezői ellen. Egy világosítót kirúgtak, egy bábszínész ellen fegyelmi eljárást indítottak, és az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács is szimatol a Puck Bábszínház magyar tagozata elleni diszkrimináció ügyében, ahol az említett színész a hírek szerint hogy, hogy nem, feljelentett minőségben szerepel. Ja, persze, más gondok is vannak ott, csőstül.

És akkor ismét eszembe jut az RMDSZ városprogramja – igen, amelyet a helyhatósági választások előtt dobtak a közösség elé büszkén –, amelyben előkelő helyet foglal el a Puck Bábszínház ügye. Ilyen szavak találhatók a vonatkozó részben: elsorvasztja, ellehetetleníti, diszkriminatív, megalázó (ez a román vezetőségre vonatkozik). Meg olyanok is, hogy: közösséget vállal, támogatjuk, részt vállal (ez az RMDSZ-re vonatkozik).

Hát akkor, kedves RMDSZ, most nagyon, de nagyon ki kéne állni valamilyen pódiumra, utcára, hordóra, bárhová. A szeptemberi kampányhecc idején ezt írtam a városprogrammal kapcsolatban:

„Mindennel, de (szinte) mindennel egyetértek! Azzal például nem, ahogy a jelöltcsapat a kampány hevében ügyesen dárdára tűzte a Puck bábszínház ügyét. Ez egy több évtized óta gennyező seb (jómagam is álltam már szerzőként értetlenül az intézmény román és magyar fafejűivel szemben), tényleg pont most kellett előszedni? Olyan, de olyan kampányízű! (Persze, a politikus a politikai logika mentén gondolkozik, mit csináljon ő is.) De nem baj, mondja a lelkes(edő) énem, most majd valaki érdemben foglalkozik a dologgal. Legalábbis ezt ígéri.”

Hirdetés

Na, a lelkes(edő) énem most ordít: Hahó, RMDSZ, egy ember elvesztette az állását, egy másikat épp meghurcolnak! Rohadtul itt az ideje, hogy a tisztelt párt és/vagy érdekvédelmi szervezet közösséget vállaljon, támogasson és rész vállaljon. Mert most már nem babra megy a játék!

Ja, hogy épp elkezdődött a parlamenti választási kampány? Ja, hogy erre most nem lesz ideje a tisztelt pártnak és/vagy érdekvédelmi közösségnek? Ej, mekkora pech! (Mert mivel is állhatna elő a jelöltcsapat: áldozatos munkával sikerült elérni, hogy egy bábszínházi munkatársat kirúgtak és egy másikat meghurcolnak?) Bár, hadd jegyezzem meg (ja, a lelkes(edő) énem): nagyon szeretnék most az egyszer árnyékra vetődni. Mert lehet, hogy a kerekek már javában forognak. Lehet, hogy a világgá kiáltott önálló Kolozsvári Magyar Bábszínház már épp születendőben van, nagy vajúdások között. Ha így van, respekt! De ha nincs így… akkor szégyelld magad, bábszínházat játszó RMDSZ! Vacak egy előadást sikerült tető alá hoznod!

Hirdetés
Hirdetés