Ionopot chivanoc, Kelemen Hunor! (KÉPREGÉNY)
Nem tudnak a magyarok románul? Sebaj, integrálni kell őket. Románul!
Az országos próbafelmérő („kisérettségi”) román nyelv és irodalom vizsgájának katasztrofális eredményei rendet vágtak a nyolcadikos magyar diákok soraiban. Igen sokan nem írták meg az átmenő jegyet.
A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség aggodalmát fejezte ki az üggyel kapcsolatban. Teljes joggal. Na de ha a romániai közoktatási rendszer amúgy is romokban hever, miért képezne kivételt épp a magyar közösség román oktatása? Évtizedek óta hömpölyög a szak- és közbeszéd arról, hogyan lehetne hatékonyabban csinálni a román nyelv tanítását, mondjuk ahelyett, hogy van egy egységes nemzeti tanterv, amely szerint a kis Ionicának és a kis Jancsinak ugyanazt az anyagot kell bifláznia, mindegy, hogy az egyiknek anyanyelve a román, a másik pedig adott esetben alig tud pár szót elgagyogni. (Kábé ugyanolyan hatékony ez, mint a magyar közösség román oktatása, amint az eredmények mutatják.)
Olvasson még:
Van itt egy nyelvhez álló tény: a romániai magyar közösség egy jelentős része számára idegen nyelv a román. És ez az, amit az egységes és oszthatatlan utódállam közoktatási géniuszai (és nem csak) képtelenek feldolgozni. Elhangzott az a véleményem szerint építő ötlet, hogy pont ebből kell kiindulni: ha a magyarok számára idegen nyelv a román, akkor tanítsák azt idegen nyelvként. Heuréka! Csak épp nem történt meg, ahogy kellett volna. Nincsenek tankönyvek, nincsenek megfelelően képzett tanárok és persze nincs többségi szándék is hiánycikk.
Olvasom, hogy a mostani román próbavizsga-katasztrófa után a korai nyelvfejlesztés szakértő oktatási pszichológusa előállt egy elemzéssel, amelyben leírja, mi a megoldás. Kétségtelen, az úriember tanult, olvasott, hozzáértő. Csak éppen román, aminek persze nem kellene egy másik kultúra megértésének útjába állnia, főleg egy jelentősen képzett tudós esetében. Mégis odaáll. Másképp el nem tudom képzelni, hogy juthatott a szakértő úr arra a következtetésre, hogy a magyar gyerekek román tanulását lényegében az segítené elő (nyelvi immerzió, ugye, milyen szépen hangzik?), ha a magyar iskolában minél több tantárgyat románul oktatnának. Egy apró idézet, a riporter kérdez, a szaki válaszol:
Riporter: Ezt úgy értsük, hogy minden tantárgyat csak román nyelven kell tanítani a magyar diákoknak?
Szaki: Nem feltétlenül.
Értik? Nem feltétlenül! És akkor innen, már elnézést, de szart se ér az egész empátoszos köntösbe bújtatott diskurzus. Mert nagyon jól emlékszünk, milyen diktatúra idején kellett románul tanulni a történelmet, földrajzot. Meg arra is, hogy milyen diktatúra idején rakták meg román osztályokkal a magyar iskolákat. Persze, a diktatúra szakértői is gyors és teljes nyelvi immerziót szerettek volna, vagyis azt, hogy a magyar gyerekek hamar-hamar megtanuljanak románul. Integrálni szerettek volna bennünket az egységes és oszthatatlan román társadalomba. Ja, nem csak minket, a kultúránkat, a falvainkat, a sorsunkat is.
És akkor azt mondom: hiába tanult olyan sokat ez a szegény szakértő, ha egyszer a könyvszagú direktívái nem működnek. Ha esetleg venné a fáradságot és megismerné a valóságot (az olyan, szintén ismert szópufogtatáson túl, hogy jaj, kevés európai ország van, ahol ennyi lehetőséget biztosítanak a kisebbségi diákoknak, mint épp Románia), talán nem beszélne úgy, mint a Ceaușescu-diktatúra „nyelvi immerziós” mérnökei.
De nem ismeri a valóságot. Tehát marad a régi recept: integrálni kell a romániai magyarságot. Románul!
A románok manelesztárokkal, félkarú rablókkal biztatnak oltakozásra. És mi?
Mondani se kell: az embereknek tele van a hócipőjük a pandémiával, illetve a vele járó járványszigorral. Mindenki szeretne visszatérni az oly sokat emlegetett normalitáshoz, még akkor is, ha az nem lesz éppen olyan, mint a víruskorszak előtt.
Azon sem érdemes vitatkozni (persze megy a szájtépés azért, orrvérzésig, de halkan mondom, hiába), hogy a „bilincsek” kulcsát a lakosság minél nagyobb arányú beoltása jelenti. És örömmel látom, hogy a felelős román járványhatóságok végre rájöttek (ha megint kicsit későn is): nem csak a valamilyen külföldi minták hivatalnoki lemásolása a tuti. Vannak sajátos román módszerek is, amelyek adott esetben az oltakozási kedv növekedését eredményezik.
Olvasson még:
Ilyen például a manelesztárok bevonása az oltáskampány népszerűsítésébe. Elismerem, nehéz szembenézni azzal, hogy egy ország sorsát irányít(ani próbál)ó politikuséhoz képest egy gagyi díszletek közt ágáló manelesztár üzenete sokkal, de sokkal több emberhez elér. Magyarán: Florin Salam vagy Tzanca Uraganu sokkal több embert tud meggyőzni az oltakozás szükséges voltáról, mint Florin Cîțu, Ludovic Orban, Dan Barna és Kelemen Hunor elképzelt kórusa. És tessék, maga a nemzeti oltáskampány vezetője, Valeriu Gheorghiță is elismerte az elemi igazságot. Tudtommal konkrétan oltásra buzdító manele nincs még, de a jelek szerint hamarosan lesz, és akkor táncolva-dalolva vonul majd sok-sok ember a tű alá.
És itt egy másik példa: bejelentkeztek az oltáskampányba a legfontosabb hazai fogadóirodák és nyerőgép-működtető cégek is. Felelősen játszunk, beoltjuk magunkat, ez a kampány címe. Televíziós klipek, beszélő fejes buzdítások, utcai plakátok, online kampány, ömleni fog a pozitív üzenet a félkarú rablók és fogadóirodák irányából is. És ismét csak bólintani tudok: így kell ezt csinálni! A pókerarcú államelnöki buzdítások és a botrányokkal, buktákkal, lemondásokkal tarkított politikai ösztökélés nagyon nem elég. (Egy nevetés erejéig azt is elképzelem, hogy oltópontokat rendeznek be a játéktermekben: az ember bemegy, veri a félkarú rablót, közben ügyesen beoltják. Na de ez vicc.)
És akkor: ez mind fasza, csak például minket, magyarokat (akik még mindig elég sokan vagyunk a román utódállamban) nem lehet ezzel szurira biztatni. Amint hogy azzal se, amit nemrég Székelyföldön járva láttam: volt a városokban oltásra izgató plakát jó pár, de… csak és kizárólag román nyelven! Mi erre a helybeli ember reakciója? (***********, vagy elegánsabban: tojok rá.) Itt jegyzem meg: Székelyudvarhely például éppen akkor vörösödött be, amikor a korábbi „vírusközpontok”, Kolozsvár, Temesvár, Bukarest sorra sárgult.
Na de akkor kérdem: mi, magyarok, mit tehetnénk azért, hogy oltásra buzdítsuk egymást? (Vannak-e sajátosan romániai magyar módszereink?) Azt ne már, hogy a derék (és dögunalmas) politikusaink, egyházi vezetőink, közéleti személytelenségeink lapos videoklipekben mondják el sorra, hogy mennyire fontos a… mert itt már vagy odébb kattint az ember, vagy elalszik.
Oké, és akkor? Mik a magyarok lelki ajzószerei? Gondolkodom itt, és nem jutok semmire: nekünk nincsenek manelesztárjaink, nincsenek influenszereink (akik azoknak tekintik magukat, hát…), nincsenek médiaszemélyiségeink, nincs nekünk senkink, aki bedobhatná magát. Persze, megkérhetnénk például Böjte atyát, álljon ki még jobban. De takaros összegbe fogadnék, hogy nagyobb lenne a szájkarate a Facebook-os kommentszekciókban, mint az eredmény.
Van viszont egy helyileg komoly tőkeerejű vállalkozói rétegünk. Akik szorgalmasan dolgoznak, gyűjtögetik a vagyont, nagyon helyesen. Kérdem: nem lenne itt az ideje, hogy valamit visszaforgassanak, a közösség érdekében? Például a Csíki sör vezetősége eldönthetné (persze, tessék ezt humorérzékkel olvasni), hogy minden beoltott ember kap egy totálisan tiltott csíki sört. (Azért ez is csak félig vicc: láttunk már vendéglőben oltópontot.) És akkor hátha… Csak hát, mint annyi mindenhez, ide is akarat kellene. És közösségi érzés. Bármit jelentsen is az.
Miért beszél hozzánk úgy a „felelős” (járvány)hatóság, mintha kódfejtő gépek lennénk?
Kérdezhetném ezt másképp is: miért nem beszél hozzánk a „felelős” (járvány)hatóság úgy, mintha emberek lennénk? Pedig hahó, kedves hatóság, becsületszavamra, azok vagyunk!
De kérdezhetnék így is: tudja-e kend, kedves hatóság, miért nem lesz meg június elsejére az ötmillió hazai beoltott ember? Hát többek között éppen ezért, basszus! Mert nem beszéltek hozzánk, vagy úgy beszéltek hozzánk, hogy csak a hivatali bikkfanyelv öt, tíz, húsz éves álfilológiai egyetemeit kijárt veterán hivatalnokok értik.
Olvasson még:
Tessék, egy példa: hétfőn a karanténszabályokat befolyásoló fő járványszám, a fertőzöttségi ráta 3,5 ezrelék alá süllyedt Kolozsváron (és másutt). Hát ez egy örömhír, mégpedig a javából. És erre mit mond az illetékes hatóság? Ezt mondja:
Kedves kolozsváriak, máshol lakók, drága polgárok! Nagyon ügyesek vagytok! Köszönjük, hogy ilyen felelősen álltatok hozzá a járványhelyzethez! Köszönjük, hogy betartottátok a szabályokat! Meg is lett az eredménye! Lecsökkent a fertőzöttségi ráta, tehát léptünk egy nagyot az áhított normalitás felé! Emberek! Mától fogva a hétvégén sem kell nyolcra haza vagy valamilyen ideiglenes tető alá érni! Mától fogva az üzletek rendesen nyitva tartanak! Mától fogva mehetünk konditerembe is! Sőt, nézzétek, javul az idő is, kiülhetünk a teraszokra! Hurrá!
Egy nagy francot mondja ezt. Mit mond? Hát ezt: a 2021. április 12-én kelt 70. sz. HCJSU 1. szakaszában található rendelkezések érvényüket vesztik.
Érted, hülye nép? A HCJSU, meg a kelt, meg az 1. szakasz, meg a rendelkezések, azok.
Nos, ezennel üzenem, hogy a hatóság is értse: ez az egyik oka annak, hogy az emberek (akiket a hivatalnokok afféle kódfejtő gépeknek, ha nem távirányított nyájnak tekintenek) nem tolonganak az oltóközpontok bejáratai előtt. Ez az egyik oka annak, hogy június elsejéig nem lesz meg az ötmillió beoltott romániai polgár. És ez az egyik oka annak, hogy ebben a szövegben idézőjelbe tettem a hatóságokat jellemző felelős jelzőt.
Azt már meg sem említem, hogy velünk, magyar emberekkel talán magyarul is lehetne kommunikálni. Mert nem hull attól darabokra az egységes és oszthatatlan nemzetállam.
Halleluja! A kolozsvári bíró hatalmasra fújta a felekezeti sokszínűség toleráns és multikulti lufijait
Bizonyisten mondom, az ember így szombat estefelé nem bírja könnyek nélkül nézni a kincses város derék bíróját. És az is eszébe jut, mennyi vitriolos megjegyzést tett a kedves drága jó Emil Boc polgármester magyar közösséggel szembeni áltoleranciájára. És nagyon, de nagyon elszégyelli magát, így szombat este, bizonyisten!
Tessék csak nézni, mit mondott ez a csodálatos ember a mai szent napon, az új kolozsvár-szamosújvári görög-katolikus püspök, Claudiu Lucian Pop úr beiktatási ceremóniáján. A zsebkendőket tessék előkészíteni, a meghatottságtól hangos örömóda-zokogás garantált:
Olvasson még:
„Nagytiszteletű püspök úr, Kolozsvár ölelésre tárt karokkal fogadja Önt! Kolozsvár az a hely, ahol a legtöbb keresztény felekezet létezik – ortodox, görög-katolikus, római-katolikus, lutheránus, unitárius, református és egy zsinagóga. (Így mondta, szó szerint: és egy zsinagóga, mint felekezet.) Sehol Európában ilyet nem talál! Ez az a hely, ahol a tolerancia, a multikulturalizmus, az ökumenikus szellemiség megszokott dolognak számít, olyasminek, amelyhez minden egyes kolozsvári hozzájárult.”
Hát mit mondjak: meg kell a szívnek szakadni! Milyen szépen beszélt! És milyen szépeket mondott! És mennyire pont fix a tolerancia és a multikulturalizmus jegyében cselekedett mindig is, há’ de nem? Mondok pár példát:
Milyen toleránsan tárt karokkal fogadta Kolozs megye magyar prefektusát! (A francokat!)
Milyen ügyesen mindent megtett a kincses város történelmi (khm, nem túl román) városközpontjának megóvásáért! (A francokat!)
Milyen készségesen engedélyezte a kétnyelvű városnévtáblák kihelyezését! (A francokat!)
És milyen orgiasztikusan kirobbannak a szájából ezek a fantasztikus szavak – tolerancia, multikulturalizmus –, ahányszor csak a levegőbe mondhatja őket!
No, akkor még csak annyit: az előbb vicceltem. Dehogy kezdtek folyni a könnyeim a fantasztikus beszéd olvastán. És dehogy szégyelltem el magam. Nevettem egyet, olyan zorbásan. És ismét megígérhetem: annyiszor fogom vitriolos megjegyzésekkel illetni a kolozsvári bírót, ahányszor rajtakapom, hogy sunyi módon hadovázik olyan dolgokról, amiket nem is ért, nem is gondol komolyan és esze ágában sincs a szélbe szórt szavak szellemében cselekedni.
Hurrá! A koalíciós bandatagoknak sikerült megegyezniük abban, hogy… nem mocskolják egymást a nyilvános homokozóban
Tetszik érteni? Mert én nem. A koalíciós kormány múlt heti válságbombájának felrobbanása óta csak ámulok-bámulok. Azt még értem, hogy egy kormányfő meneszti egyik miniszterét, illetve annak államtitkárát, ha azok annyi marhaságot csinálnak zsinórban, mint ez a Vlad Voiculescu és Andreea Moldovan.
Azt viszont már nagyon nem értem, hogy a magát felelős járványkormánynak nevező koalíciós banda fájdalmasan érintett tagja (USR-PLUS) miért kezdett el rögtön traumarinyálni. Elvégre még Romániában is vannak szabályok, amelyek a kormánytagokra vonatkoznak, és ha valaki áthágja őket, hát repül. Pont. Ehelyett a romániai progreform-politika haladár üdvöskéi elkezdték az áldozati jajongást, hogy a PNL őket elnyomja, a miniszterelnök afféle kis diktátorként csak úgy kirúgja az ő hősüket (meg a protezsáltját), na, ebből elég, ők akkor kilépnek a koalícióból s aztán lássák a libik, mit csinálnak nélkülük, sőt, a szintén uszerista közlekedési miniszter lazán (és bunkón) politikai zombinak nevezte Florin Cîțut.
Olvasson még:
Aztán nagy nehezen asztalhoz ültek és két napon át rágták egymás fülét, hogy… nem is tudom, miért. Mert az eleve világos volt, hogy a pandémia kellős közepén a fiatal és rezisztens USR nem mer kilépni a koalíciós bandából, hiszen ez egyenlő lenne egy publikus politikai harakirivel.
Elképzelem, amint Barna és csipet csapata kérleli a (hozzájuk képest) politikai nagykutyákat: lécci-lécci, valami olyant mondjunk majd a mikrofonba, amiből nem az derül ki, hogy jól elvertétek a fenekünket.
És olyat mondtak: a két napos álpárbeszédet követően a koalíciós banda kiadott egy dokumentumot, a tavaly decemberi kormányzási egyezmény mellékletét. Amelyben olyan horderejű határozatok vannak, hogy Vlagyimir Putyin belesápadt, amint elolvasta. Tessék:
1. A kormány tagjai a jövőben nem szidhatják egymást a nyilvánosság előtt, mert különben dádá lesz! (Annyira kíváncsi vagyok, meddig bírják ezt ki és mi lesz, amikor valaki lebunkózza a másikat.)
2. A miniszterelnök köteles szólni annak a pártnak, amelynek miniszterét kirúgja. Mielőtt, persze. És ezt majd jól megbeszélik. (Ismerve a román politikum bizánci-fanarióta stílusát, ezt időhúzási klauzának nevezném.)
3. A koalíció a jövőben minden hétfőn gyűlést tart, hogy megbizonyosodjék… de uraim, hölgyeim, eddig mi a jóistent csináltak? Hát nem gyülekeztek, hogy megbizonyosodjanak, mérlegeljenek, aggályt fejezzenek ki, javasoljanak, tiltakozzanak, egyezkedjenek?
Úgy vélem, a fenti kitételeket egy ilyen hű, de fontos dokumentumba beírni: nagyon ciki! Továbbá úgy vélem, itt valami erőst bűzlik. Mégpedig az, hogy a jóllakott ovis USR-PLUS-t valahogy ki kellett szerecsenmosdatni abból a latrinából, ahova Vlad Voiculescu (és az uszerista aktivizmus) belelökte. Mert ha nem tették volna, akkor ezek a politikai bunkók esetleg tényleg képesek lettek volna felrobbantani a koalíciót.
Mioritikus városgazdátlanság, felsőfokon
Soroljam? Kapásból: a bukaresti piros körös (azaz földrengés esetén valószínűleg összedőlő) épületek sora, a kolozsvári koporsószálloda, a tojunk rá-attitűd következtében romosodó, eltűnő (persze, kell a kő, a tégla, a miegymás a helyi építkezésekhez) műemlék épületek, az összedőlő templomok, a teljes maffiakáoszon alapuló ingatlanburjánzás… és a sor olyan hosszú, hogy lazán átérné Románia jelenlegi területét.
Ami picit súlyosabb: azok a bűnösen felelőtlen vagy éppen hanyag döntések (vagy épp a hiányuk), melyek következtében akár emberhalál is terhelheti a… persze, az elméleti felelősöket, ugyanis a gyakorlatban jó hazai szokás szerint az történik, hogy az illetékesek hatalmas zajjal egymásra mutogatnak, míg végül a sok bába közt elvész a gyerek. Azaz a felelősség.
Olvasson még:
Itt van például a minapi kolozsvári eset: a polgármesteri hivatal hülyesége következtében előállt a bizarr helyzet, hogy az amúgy is zsúfolt lakótelepek egyikében a kommunista diktatúra idején elkobzott telkét visszaszerző tulajdonos egy zöldövezetet árul a neten. Tehát előfordulhat, hogy a lakótelepen amúgy is fehér hollóként „éldegélő” zöldövezetre egy bazi nagy irodaépület kerül. Amely adott esetben úgy járhat, mint… tessék csak olvasni.
A román tengerpart igazi turistaparadicsom is lehetne, de sajnos nem az. És részben épp a fent említett maffiakáoszon alapuló ingatlanburjánzás miatt. Hopp, van itt egy talpalatnyi beépítetlen anyaföld? Oké, mennyi? És már mered is az égnek a következő priapisztikus ingatlanmonstrum. Na de mi történt a minap a román tengerpart egyik „gyöngyszemében”, Mamaián? Kigyulladt egy épülő turisztikai központ. Eddig nagy baj nincs, van ilyen. Nosza, tűzoltók, riadó, helyszín, elő a slagot… és hoppá!
Az történt, hogy a tűzoltóautók nem tudtak odaférni a tűzfészekhez. Mert az odavezető utat további épületkezdemények állták el. Tetszik érteni? Ezért az autók a füstölgő ingatlan mögötti utcácskában álltak meg, a tűzoltók pedig gyalogosan rángatták a dögnehéz felszerelést az oltás helyszínéig. Ja, hogy közben értékes percek teltek el? Mit csináljanak ők is.
És akkor most képzeljék el, hogy nem egy kis tüzecskéről van szó, hanem egy rendes lángtengerről, és nem egy félkész épületről, hanem egy turistákkal teli üdülőközpontról. Nem folytatom, borzalmas. (Colectiv-tragédia?)
Megoldás? Nos, két forgatókönyvet tudok elképzelni. Az egyik, hogy a települések elöljárói (polgármesterek, önkormányzatok) mélyen magukba néznek, aztán elkezdenek városgazdákként viselkedni. A másik, hogy a központi kormány addig veri a helyi kiskirályokat, amíg jobb belátásra nem térnek. Mondanom sem kell, mindkét forgatókönyv illúzió. Tehát csak azt tudom felelősségem teljes tudatában ajánlani, hogy ha valami baj van, álljanak szépen az ajtókeretbe. Aztán majd csak lesz valami…
Kedves kormánypártok, amíg ti a farokméregetéssel foglalkoztok, leáll az oltási kampány!
Nézzük csak, mit mutatnak a járványkezelés számai. Főleg az, amelyik az oltóközpontok szabad helyeit mutatja.
Van egy igen jó oldal, a vaccin.live, amit – akárcsak a szintén csúcsminőségű graphs.ro-t – természetesen civilek hoztak létre és működtetnek, mert a kormány, az egészségügyi minisztérium vagy akármelyik hivatalos intézmény teljes mértékben képtelen ilyesmit elképzelni is
Olvasson még:
(ők csak olyan borzalmakat tudnak, mint például a Kolozs megyei közegészségügyi igazgatóság, a DSP honlapja, és senkinek nem sül ki a szeme miatta).
Ezen az oldalon élőben, valós időben lehet követni, melyik megyében hogyan áll az oltás, melyik oltóközpontban hány szabad hely van, hányan vannak a várólistán, hogy az egyes oltóközpontoknak mekkora a napi kapacitása és hogy hány nap a várakozási idő.
Nos, ezen az oldalon – amely az egyébként emészthetetlen formában közzétett hivatalos adatokat vizualizálja rém egyszerűen, ahogy kell – jelenleg az áll, hogy
országszerte, a 819 oltóközpontban összesen 190 237 szabad hely van,
ebből több mint százezer Pfizer, több mint harmincezer Moderna és 59 ezer Astra Zeneca oltásra. Vagyis több mint 190 ezer embernek kellene jelentkeznie most, hogy az oltóközpontok teljes kapacitáson működjenek. Vagyis jönnek a vakcinák milliószámra, csak éppen nincs, aki éljen vele.
Ami azt jelenti, hogy amitől tartottunk, máris bekövetkezett: jelentősen csökkent az oltakozási kedv, az emberek nem mennek oltatni, vagy nem tudnak regisztrálni.
Ennek a helyzetnek pedig egyes egyedül a kormányzat az előidézője.
Azzal, hogy semmit nem tett az oltási regisztráció megkönnyítésére (a főleg vidéken élő sok idős ember nem tud online regisztrálni és a háziorvosok sem regisztrálják őket), hogy a járvány tavalyi megjelenése óta semmit nem tett az emberek tájékoztatásáért.
A kormány egy katonatisztet bízott meg az oltási kampány irányításával, mert azt remélte, hogy ezzel katonás rendben fog majd zajlani az oltás. Ehelyett az történik, hogy a katonatiszt minden nap kiáll és katonás stílusban, szánalmas fanyelven bemondja a napi adatokat a tévében, oszt csókolom, megy vissza oltáskampányt igazgatni az egyenruhájában.
De senki az égvilágon, sem Vlad Voiculescu, sem Florin Cîţu, sem Andreea Moldovan, sem Raed Arafat nem kezdeményezett, talált ki, indított el egy olyan országos, minden lakossági réteget megszólító
tájékoztatási kampányt, amely érthetően és világosan elmagyarázta volna az embereknek,
mi az a koronavírus, mi az a SARS-Cov 2, mi az a Covid-19, hogyan történik a megfertőződés, a megbetegedés, hogyan történik a betegek kezelése, melyek a kockázatok, miért halnak meg emberek és végül hogyan működnek, hogyan hatnak az oltások, miért lenne fontos, ha minél több ember mielőbb beoltatná magát, továbbá miért fontos az oltás az élet újraindulásához.
Ehelyett megy a vagdalkozás, hogy ki a hibás, ki a hülye, ki a hozzá nem értő, ki a felelős, mennek a gyűlések, az értekezletek és a nyilatkozatháborúk.
Hát kedves kormány és kedves kormánypártok, mind felelősek, mind hozzá nem értők, mind hülyék vagytok,
mert magasról tesztek az emberekre, a rátok bízott ország lakóira, akik közül igen sokat a Şoşoacák és egyéb futóbolondok kezére hagytatok, és akik onnan szedik az információikat, ahonnan tudják, gyakran a legsötétebb online pöcegödrökből, az aljas propagandából, elmebeteg váteszektől és rosszindulatú trolloktól.
Ez pedig megbosszulja magát és nagyon fog fájni. Az a baj, hogy megint csak inkább nekünk, mint nektek.
Miért hallgat a PSD a Tribunus reinkarnációja, Diana Corneliuvadim Șoșoacă brutálhisztériái kapcsán?
Bár az utóbbi napok közéleti figyelmét ellopta a pragmatikus válságkezelésre képtelen aktivizmus két mártírjának (Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter és karantén-csoaországról álmodó államtitkára, Andreea Moldovan) mártíromsága, van itt egy dolog, ami a reálpolitika iszapbirkózós színterén látványos jövőt vetíthet előre.
A vak is látja: az AUR volt üdvöskéje, a mostanság független szenátorként randalírozó Diana Șoșoacă a Nagyrománia Párt legendás vezérének lélekvándorlás útján újjászületett és 21. századi kommunikációs lehetőségekkel felturbózott változata. (Akit érdekel a Trollamazon néhány hpstette: katt ide, ide, ide vagy ide.)
Olvasson még:
Mindketten ugyanarra a beszédtechnika-tanfolyamra jártak (bár Vadim hanglejtése változatosabb volt, finomabban ráérzett a drámai hangsúlyokra, ami költőként nem is csoda), mindkettőjük hangja afféle fonikus faltörő kos, amelynek egyetlen célja, hogy elsöpörje a vitapartnert (igaz, Vadim szókészlete sokkal brutálisabb volt), mindketten a román népet képviselték/képviselik, vagyis törtek-zúztak/törnek-zúznak. Oké, a Tribunus férfi volt, a Trollamazon meg nő, de mit számít ez manapság (noha ez ellen mindketten üvöltve tiltakoznának).
Van azért még egy különbség: a Tribunust soha nem rúgta ki a saját pártja, az AUR viszont röpke pár hónap leforgása alatt megszabadult a Trollamazontól, feltehetően azért, hogy a felsőbb politikai elitkörökben szalonképesebbnek mutatkozhassék.
Șoșoacă asszony azonban zavartalanul hisztériázik tovább. Ahova csak lép, botrány terem a nyomában. Az establishment egy része (a kulturált, elit, eurokonform) természetesen eltartott kisujjal elítéli, igyekszik is megzabolázni, de láttuk, hiába: a Trollamazon egyelőre megállíthatatlannak tűnik.
Ami igazán érdekes: az ellenzék néma csendben figyeli a hölgy terminátor-akcióit. A kormány minden döntésére mikrofonhoz rohanó PSD-vezér, Marcel Ciolacu egy mukkot se szól a balkáni mértékkel is túlhabzó Trollamazon hisztériái láttán. És egyáltalán, az óriás ellenzéki párt hallgat, mint nyuszi a fűben. Vajon miért?
Van egy olyan érzésem, hogy a Ionopot elnök által emlegetett parlamenti titkos irodák valamelyikében ügyesen dolgoznak a peszedések egy olyan jövőbeli forgatókönyvön is, amely szerint a következő parlamenti választások után esetleg épp az AUR-ral meg a Șoșoacă-félékkel fognak közös-ülni, természetesen egy jobb kormányzás érdekében.
Zárójelben mondom, e forgatókönyvhöz a jelenlegi kormánykoalíció pár napja felrobbant válságbombája (az egészségügyi miniszter menesztése, a pandémia kellős közepén!) ingyen muníciót szállít.
Egy szó, mint száz: elég nagy összegbe merek fogadni, hogy a kormányzati ciklus hátralevő részében a PSD továbbra is némán fogja figyelni, hogyan hajigálja Diana Corneliuvadim Șoșoacă a szart a ventilátorba. Őket nem nagyon éri, a kormánypártokat meg hadd temesse be, ha tudja.
Nem tudja, hogy kell csalni, szabályt szegni? Nosza, a román egészségügyi miniszter megtanítja!
Nem állítom, hogy vakon és mindig követni kell a szabályokat. Ha például nincs forgalom az utcákon (és ez manapság, a pandémia közepette gyakran előfordul), nyugodtan át lehet sétálni a zebrán, ha a lámpa épp pirosat mutat. A kulcs a mindennapok észszerűségében rejlik: nem veszélyeztetünk, nem zavarunk vele senkit!
Ha viszont fennáll a lehetőség, hogy mások (vagy épp saját magunk) életét, egészségét veszélyeztetjük, például azzal, hogy pandémia idején nem viselünk maszkot egy zsúfolt utcán, esetleg éles helyzetet teremtünk, midőn laza terpeszben odatolatunk a pénztárhoz vagy izzadó utastársaink elé a buszon, maszkunkat hanyagul a karunkra akasztva, azt üzenve, hogy nekünk aztán senki nem mondja meg, mikor és hol viseljük azt a szart, na, akkor biza elég bunkón viselkedünk, azon túl, hogy az észszerűség aranyszabályának is fittyet hányunk.
Olvasson még:
Na és akkor képzeljük el, milyen überfasza gyerekek vagyunk, ha történetesen egy felelős járványkormány felelős minisztereként tesszük ugyanezt. Oké, nálunk, a mioritikus hazában talán könnyebben el tudunk ilyesmit képzelni, hiszen már számos példa volt rá. De hogy valaki ugyanabba a hülyeségfolyóba lépjen rövid idő alatt kétszer is, az antik görög filozófus, Hérakleitosz szerint is abszurdum (még Romániában is). Vagy mégsem? Itt van ez a Vlad Voiculescu, mindannyiunk kedvenc egészségügyi minisztere, aki néha egyszerűen nem tudja, milyen rendeleteket bocsát ki az általa vezetett tárca. És aki március végén úgy sétált a parlamentben, mintha, divatos szakszóval élve, nem is lenne vírus, se vészhelyzet, se vörös zónák, se csődbe ment vállalatok, se intenzív osztályos horror.
Oké, a tisztelt úr bocsánatot kért a maszktalanságért, leperkálta a bírságot (közpénz-alapú fizetéséből), oszt lapozott. Egészen vasárnapig csak más jellegű cirkuszok gyarapították a nimbuszát. Ám ekkor egy sajtótájékoztató előtt megint csak nem akart maszkot viselni mások társaságában. Sőt, olyat mondott, amit bármely csalóneveldében, szabályszeg-óvodában tanítani kellene:
„Nehogy bejöjjön valaki és meglássa, hogy maszktalan vagyok, mikor valaki mellettem áll.”
Tetszik érteni? Ez az úr gyakorlatilag felszólítja az alárendeltjeit, lessék az ajtót és szóljanak neki, ha valaki közeleg, mert akkor ő eljátssza a szabálytisztelő állampolgárt (politikust, minisztert). Amúgy viszont szarik az alkotmányra.
Na, hát én értem, hogy a politikus, a miniszter is csak ember, aki néha félrelép, néha csal, néha lop, néha sikkaszt, néha csúszópénzt fogad el… de arra, ami itt történt, csak egy dolgot tudok mondani: ebben a kérdésben egyetértek a PSD-vel. Menjen ez az úr a szeme világába! Például életmódtrénernek. És akkor a Facebook-os videónaplójában majd jól elmondhatja, mikor mit és kit kell magasról leszarni.
Miért lehet az ortodox húsvétkor hooosszabban koslatni, mint a miénken, domnu’ Cîţu?
A román politikai elit érzi, hogy a nép tüdejében is egyre fogy a levegő, ahogy a járványidő telik-múlik. És igyekszik is ügyesen kommunikálni a dolog kapcsán.
Itt van egy jó példa: amikor egy egészségügyi államtitkár (akinek nyilván megvannak a maga érvei) kéthetes országos karantén-csodatételről beszélt, rögtön mikrofonhoz ugrott Románia járvány-miniszterelnöke és mindenkit megnyugtatott: tessék nyugodtan hátradőlni, nem lesz csoda, legalábbis nem lakatolásos.
Olvasson még:
És akkor lássuk a kevésbé jó példát. Közeleg az ortodox húsvét és egy elsöprő ortodox többségű országban ez nem kevés körömrágást okoz az országot kormányozni próbálók körében, tekintettel az újabban fellángoló korlátozás-ellenes tüntetésekre, no meg az általános néphangulatra.
Mit tesz ilyenkor egy felelős járványkormány miniszterelnöke? Hát mit, szépen leül az íroasztalához és bepötyög egy Facebook-üzenetet, amelyben tudatja országgal-világgal, hogy ő márpedig azt ajánlja, az ortodox húsvét éjszakáján hajnali ötig lehessen az utcákon koslatni (bocsánat, templomba járni), nagypénteken legyenek este nyolcig nyitva a boltok, továbbá nyissák már meg a román tengerpartot (persze 70%-os kapacitással és az érvényes szabályok betartása mellett).
Na de mi a baj ezzel a poszttal? Sorolom:
1. Egy ország (még akkor is, ha az a neve, hogy Románia) felelős miniszterelnöke talán nem cica-, recept-, szelfi- és egyéb posztok közé kellene hajítson egy ilyen fontos bejelentést. Mert értem én, hogy a közösségi hálók irtó fontos kommunikációs felületek (az AUR nevű nackópárt például így tudott politikai nagypályára lépni), de ha nem Cîțu polgár ötletel épp a saját szakállára, akkor esetleg hivatalosabb formátumot kellett volna keresnie a bejelentésnek.
2. Cîțu polgár tehát összegereblyézte a húsvéti ötletkazlacskáját. Na ugye, milyen jó ember ez a Florin, mondhatja akárki. Igen ám, de ha jobban megnézzük, világos, hogy a felsoroltak tényleg csak ötletek, amelyeket az országos vészhelyzeti bizottságra lőcsöl Florin, a Jóember. Tehát, az üzenet lényege ez: Kedves nép, látod, én mindent megteszek, hogy nektek jobban teljen a szent ünnep. Nem az enyém lesz a felelősség, ha végül kútba esik az egész, vagy egy része. Időközben úgy lett, úgyhogy Cîțu polgár nyugodtan hátradőlhet. Ügyesen csinálta.
3. Azt már csak fél szájjal említem, hogy kicsit sértve érzem magam, vagy hopp, nem is így mondják manapság, szóval diszkriminálva érzem magam, katolikusként, magyarként, hogy az én húsvétom idején csak éjjel kettőig engedtek koslatni (templomba menni stb.) a szigorú járványőrök.
Az ukrajnai magyarok és románok ügye akkor is fontos, ha az AUR karolja fel
Nem tudom, emlékeznek-e még arra a kedves olvasók, amikor – közel másfél évtizede már – Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es és Funar Gheorghe Nagy-Románia párti szenátor közös törvénytervezetet nyújtott be a verespataki cianidos bányászat ellen. Egy magyar és egy magyarfaló román politikus egy, mindkét nemzeti közösség számára fontos ügy érdekében képes volt félretenni az etnikai és aktuálpolitikai ellentéteket és időleges tűzszünetet hirdetni.
Nem állítom, hogy az akkori eset párhuzamba állítható lenne az AUR fedőnevű diverzionista szekuspárt minapi, RMDSZ-hez való óvatos dörgölőzésével, már csak azért sem, mert a ciántechnológia-ellenes együttműködés egyéni és eseti jellegű volt.
Olvasson még:
Egyvalamit azonban határozottan állítok: a Simionék pártja által felvetett kérdés, nevezetesen az Ukrajnában élő román és magyar kisebbségiek ügye – hasonlatosan a Verespatak-témához –, nagyon is reális, sürgető probléma.
A kárpátaljai magyarok helyzete elkeserítő. A felgyorsult asszimiláció, az elvándorlás és az agresszív ukrán államnacionalista politika „együttállása” a Kárpát-medence legkiszolgáltatottabb nemzeti közösségévé tette az ottani magyarságot és már néhány évtizeden belül is kétségessé az ottani magyar etnikai-kulturális jelenlétet.
A pandémia előtti években volt alkalmam többször is testközelből szembesülni kárpátaljai nemzettársaink gondjaival, ezekről rendre, több ízben beszámoltam. A helyzet azóta alighanem csak romlott: a kettős állampolgárságra vonatkozó restrikciók, a helyi magyar közösség vezetőinek, intézményeinek hatósági vegzálása, az anyanyelvi oktatás teljes ellehetetlenítése, a represszív nyelvtörvény – a kilátások egyre borúsabbá válnak (itt egy alapos összefoglaló a fejleményekről).
Mindezek a problémák az ukrajnai románokat is sújtják, de ők, ha lehetséges, még rosszabb helyzetben vannak: mert bár számszerűen többen élnek Ukrajnában, mint a magyarok, de az anyaországuk – ellentétben a magyar állammal – teljesen magukra hagyta őket. A román állam ukrajnai románokkal (és, nem mellesleg, általában a határon túli román kisebbségi közösségekkel) kapcsolatos „politikája”, részben a román közélet egyik sarokpontjának számító oroszellenesség miatt, egyenesen szégyenletes (részletek itt).
Ha ezt a helyzetet az ördög teszi szóvá, akkor az ördögnek sajnos igazat kell adnunk.
De miért hagynánk az ördögre?
Az RMDSZ, a fősodratú román politikához hasonlóan, néhány hangzatos nyilatkozatot leszámítva alig foglalkozott a kérdéssel; és ha valaki erre azt mondja, hogy mi is kisebbségiek vagyunk, megvan a magunk baja, a (szerintem) kötelező nemzeti szolidaritás fájó hiánya mellett tájékozatlanságáról is tanúbizonyságot tesz – nem, a kárpátaljaiak sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint mi itt, Erdélyben.
És hogy mit tehetne a romániai magyar politika? Emlékeztetnék arra, hogy az RMDSZ jelenleg kormányerő, és ilyenformán valós befolyással bír Bukarest (kül)politikájára – váljon az északi és keleti határainkon túli románok és magyarok ügyének „nagykövetévé” a kormányzaton és a parlamenti többségen belül.
Szép, közös ügy, amelyben történetesen egyeznek az érdekeink a románokéival – és ez pragmatikus okokból, az erdélyi magyar politikai elit önpozicionálása szempontjából sem utolsó tényező.
Az ördög ugyanis nem alszik, és ahol „piaci rést” lát, elfoglalja. A mainstream politika érzéketlennek bizonyult a járványintézkedésektől sújtott tömegek panaszára – hát jött, felkarolta és a maga képére alakította a témát. Most ismét jelentkezik, egy másik elhanyagolt ügyben, ravaszul, mint a kígyó.
Átengedni ezt a terepet is neki: több mint bűn, hiba.
Mi lehet annak a hátterében, hogy az AUR korábban betiltotta volna az RMDSZ-t, most meg udvarol neki?
Az elmúlt több mint harminc év során már megszokhattuk azt a politikai jelenséget, amelyben a román pártok mindig az aktuális érdekükhöz igazítják az RMDSZ-hez vagy az erdélyi magyarsághoz való viszonyulásukat. Ha a szavazatszerzés, zsarolás vagy a nacionalista románok megszólítása volt a cél, akkor egy percig sem haboztak kijátszani a magyar kártyát, ha viszont akartak valamit, akkor
a „magyarok el akarják lopni Erdélyt” hozzáállást játszi könnyedséggel lecserélték a „magyar barátaink” formulára.
Hasonló műveletet láttunk már a PSD-től, a PNL-től, meg gyakorlatilag minden román párttól, és most erre az útra látszik lépni az AUR is, mely megalakulása óta az idegen- és magyar-gyűlölet soha ki nem alvó parázsából, és a focihuligánokkal megtámogatott úzvölgyi hőzöngés hajtóerejéből kalapálta össze rekord idő alatt a parlament negyedik legerősebb pártját. Újabban a járványtagadással emeli a tétet, felismerve az abban rejlő kiaknázatlan lehetőséget, hogy egyetlen román párt sem vállalta fel nyíltan egy hangos kisebbség képviseletét. Azokról van szó, akik ellenzik az oltást, nem hisznek a járványban és a maszkviselésben, vagy csak elégedetlenek a kormány járványkezelésével.
Olvasson még:
A mostani viszonyok közepette, amikor a járványhívők és járványtagadók megkülönböztetésével egy újfajta többség-kisebbség-konfiguráció alakult ki, könnyű népszerűségre szert tenni (erre gyúrt az a nagyváradi influenszer-doktornő is, aki szerint az orvosok gyilkolják a covidosokat – ez is megérne pár keresetlen szót). Mivel jelenleg
a járványtagadás sokkal többet hoz a konyhára, mint a magyarok elleni hergelés,
ráadásul a járványtagadók táborát az erdélyi magyarokkal is lehet bővíteni, így az AUR is barátságos hangnemre váltott.
Alibit is talált: az ukrajnai kisebbségek szabadságjogainak védelmét, melyben Magyarország és Románia egyformán érdekelt. Nem is olyan rég még az RMDSZ feloszlatása mellett kardoskodtak, alkotmányt módosítottak volna az etnikai alapú politikai pártok betiltásáért, most barátilag fordulnak a magyar érdekképviseleti szervezet felé, miközben Magyarország modellértékű határon túli kisebbségvédelmi politikáját ajnározzák. Az alaphangot Claudiu Târziu, az AUR szenátora adta meg, akinek a szavait érdemes szó szerint idézni.
Hirdetés„Magyar barátainknak is van nemzeti kisebbségük Ukrajnában. Az ott élő magyaroknak vannak iskolái, gimnáziumai, magyar egyetemi katedrái, és jelentős támogatást kapnak a kulturális tevékenységeikre. A legkomolyabban gondolok arra, hogy eleget tegyek az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője megkeresésének, és lépjünk szövetségre az ukrajnai magyarok és románok jogainak és szabadságjogainak a védelmében. Van egy nyilvános párbeszédmeghívásunk egy ilyen szövetség megalakítására. Véleményem szerint példaértékű Magyarország törődése a határain túl élő magyar közösségekkel. Ez modellértékű lehet más országok számára is, akik törődnének a határaikon kívüli kisebbségeikkel.”
Részletkérdés, hogy a sorok között az olvasható ki, hogy valójában az RMDSZ kezdeményezte a párbeszédet, valószínűleg ez is csak blöff: a magyar szövetség máris jelezte, hogy
teljesen kizárt bármiféle együttműködés az AUR-ral.
Nem teszünk úgy, mintha meglepődtünk volna – a román politika csak látszólag van tele meglepetésekkel – de azt azért szögezzük le, hogy egyetlen párt sem lehet hiteles, mely kisebbségvédelmi szerepkörben tetszeleg, és pont azzal a kisességvédelmi szervezettel bratyizna, melyet korábban még eltörölt volna a romániai pártok palettájáról, ráadásul mindezt a műveletet arra használná fel, hogy szimpatizánsokat gyűjtsön a korábban nyíltan gyűlölt kisebbség tagjai közül. Ki az, aki ezt a maszlagot beveszi?
Mit várunk a hazai járványkommunikációtól, ha az európai fejesek is össze-vissza beszélnek?
Idehaza megszoktuk már: jön valaki és azt mondja, szép lesz a jövő. Aztán jön valaki más és azt mondja, dehogy lesz szép, randa lesz. Aztán jön három másik valaki és összevesznek azon, hogy szép, randa, esetleg pepitában. Aztán jön egy következő és kijelenti, mindenkinek van némi igaza, de semmi sem biztos. Persze, azért lehet. És itt tépjük szét a képernyőt, monitort, ami a kezünk ügyében van épp. (A szerencsétlen jövő pedig közben igyekszik alakulni, a maga belső törvényei szerint, már ha hagyják.)
Na, ugyanez a helyzet a járványkezelés terén is. Elfogadom, eleddig ismeretlen vírussal akadt dolga a világnak, tehát tapogatózva, kísérletezve haladtunk előre a pandémia alatt. Ami azt is jelenti, hogy a tapogatózással, kísérletezéssel járó kockázatokat is vállaltuk (még ha nem is tetszett, még ha sokan bele is rokkantak, lelkileg, egzisztenciálisan, egészségileg). Most itt állunk a második járványtavaszban, és a tavalyival ellentétben van a tarsolyunkban mindenféle oltás, ami – tetszik, nem tetszik – valóban a legjobb válasz a virális támadásra.
Olvasson még:
De úgy tűnik, egy dolgot (minimum) továbbra sem vagyunk képesek megtanulni. Pedig ez nem csak a pandémia idején hasznos. Kábé azóta, hogy beszélni tud az ember. Konkrétan arról van szó, hogy gondolkodjunk már, mielőtt megszólalunk.
A konkrét eset az időközben megjegyezhetetlenre átkeresztelt AstraZeneca vakcina mellékhatásaira vonatkozik. Tudjuk, a csapból is ez folyik, hogy nagyon csekély számú esetben vérrögképződés jelentkezett mellékhatásként az oltás után. Ami persze, nem kismiska. De azt is jelezték a szakik, egyáltalán nem biztos, hogy az oltás okozza, másrészt nem volt több eset, mint oltás nélkül.
És akkor a minap az történt, hogy a nagy tekintélyű Európai Gyógyszerügynökség egyik szakértője odaült egy mikrofon elé és kijelentette, hogy tuti a kapcsolat az oltás és a vérrögképződés között. Igaz, azt is rögtön hozzábökte, hogy még nem tudni, pontosan mi is okozza a reakciót.
Megpróbálom elképzelni a Gyógyszerügynökség embereit a nyilatkozat láttán: hajtépés, csúnya szavak… legszívesebben altatólövedéket röpítettek volna a kotyogó szaktárs valagába. Persze, valamit tenni kellett: gyorsan kiadtak egy hivatalos közleményt, hogy hó, állj, egyáltalán nem biztos az oltás és a vérrögök intim viszonya, a vizsgálat még folyik!
De hát ez már a szokásos kommunikációs eső után köpönyeg. A hógolyó elindult lefelé a lejtőn, újabb tízezrek mondják le (fogják lemondani) az oltást, egyes országokban le is állították a használatát és…
Tényleg, senki nem képes egy picit gondolkodni, mielőtt beszélne? (Nem megyek bele a „de mi van, ha pont ez volt a cél” típusú konspiratív diskurzusba.) Ha ezeket a cirkuszokat elnézem, egyáltalán nem lepődöm meg a román járványkormány és politikai elit totális kommunikációs hangzavarán. Hiszen a román járványkormány is a piacról tájékozódik (nem mintha nem gondolkodhatnának a saját fejükkel, de hát minek, így kényelmesebb). Hátradőlök, olvasgatom Epiktétosz kézikönyvecskéjét és megpróbálok túlélni. Meg arra gondolni, hogy egy szép nap vége lesz a járványnak… és a járványkormánynak is.
Hová tűnt a kolozsvári bíró?
Nem a mesebelire gondolok. A kincses város Emil Boc nevezetű polgármesterére. Aki a járványszigorítások előestéjén, ami épp április elsejére esett, szőrén-szálán eltűnt. Mármint a nyilvános térből.
Arra gondoltam, talán április bolondját járatja Kolozsvár népével. Aztán arra is gondoltam (bocsáss meg érte, Istenem!), megszökött a hat órai boltbezárás meg a nyolc órai kapuzárás elől. És most valamelyik zöld zónában csángál kedvére, boltba jár este nyolckor, flasztert koptat éjfél után.
Olvasson még:
De hát ez nem lehet igaz! Egy kapitány nem hagyja magára a süllyedő hajót! Főleg egy olyan kapitány, aki az utóbbi időben nagy hangon védte a legénység érdekeit. Emlékszem, pár nappal ezelőtt Boc úr még óva intette a kormányt, hogy hátrább az agarakkal, ami a megszorító intézkedéseket illeti. Korábban meg kijelentette: ő márpedig nem játszik az emberekkel, mint macska az egérrel. Ha nincs karantén, az iskolák is nyitva maradnak, pont! Sőt, a megszorítások ellen tüntetőket is védelmébe vette, amikor azt mondta, hogy nem szabad süket fülekkel viszonyulni hozzájuk, mert talán jó megoldásokkal jönnek (a sorok közt az is ott volt, hogy jobbakkal, mint maga Raed Arafat).
Szóval egy ilyen harcos városvezér, aki a járványszigor rettegett hadurával is képes szembeszállni, nem menekülhet el a bekaranténozott városból. Nem hagyhatja sorsára népét! Naponta megnéztem a helyi sajtót, no meg Boc bíró Facebook-oldalát. Az újságban síri csend. A Facebook-on pedig szombat kora délutánig a legfrissebb Boc-bejegyzés arról szólt, mennyire okos város ez a Kolozsvár. Aztán nagy-nagy csend ott is, egészen mostanig, amikor is megtudtuk a derék bírótól, hogy Kolozsvár tisztább lesz, mert mossák az utcákat. (Videóval!)
Na és akkor kedves kolozsvári bíró úr: én megértem azt, hogy a simulékony diplomatikus-fanariotikus máz alatt ön épp annyira kedveli a valódi multikulturalitást, a valódi többnyelvűséget, mint ördög a tömjénfüstöt. Azt is megértem, hogy remek dolog afféle román Csák Máté módjára uralkodni egy város fölött és ilyen értelemben fáj, ha a cséntruból (értsd, Bukarestből) leszólnak, mindegy milyen ügyben. Azt is megértem, hogy ön politikusként igyekszik pragmatikus lenni, sőt, időnként politikai állatként viselkedni (bár utóbbi nem nagyon megy önnek). Szóval, én sok mindent megértek, vagy legalábbis igyekszem.
Egy dolgot nem értek: miután akkora szájjal hadakozott a megszorítások ellen, hogy két lóláb is kilógott alóla belőle, hogy teheti meg, hogy köd-előttem-köd-utánam? Egy magát valamire tartó városgazda ilyenkor odaáll a nép elé, biztat, reményt kelt, megnyugtat, türelemre int, mutatja az irányt, kommunikál. Ez van, emberek, így esett, gyerünk, fogjunk össze, bírjuk ki együtt!
Ja, esetleg áldott húsvétot kíván az épp ünneplőknek. Akár idegennyevül is…
Aki az ön pozíciójában nem így tesz, nem városgazda. Hanem az a bizonyos mesebeli kolozsvári bíró. Aki megérett arra, hogy eltűnjön. 🙂
(Természetesen előfordulhat, hogy ön azért tűnt el, Boc úr, mert valami nagy Tettre készül. Ez esetben megkövetem önt!)
Ez van: Tanasă és „aranycsapata” tovább züllesztheti a parlament színvonalát
Persze megszokhattuk volna, a parlamenti képviselők munkahelyi megnyilvánulásai eddig sem a meghitt irodalmi teadélutánok hangulatát juttatták eszünkbe, de amikor már azt hittük, hogy a nívót nem lehet lejjebb süllyeszteni, megérkezett a törvényhozásba a Románok Egységéért Szövetség (AUR). Azóta minden más lett. Kocsmaibb a fíling.
Az „aranycsapat” tagjaként jutott képviselői mandátumhoz a fekete öves magyargyűlölő Dan Tanasă is, aki eddig csupán annyit tudott felmutatni, hogy a múlt héten akkora cirkuszt csapott a parlament folyosóján, mint egy részeg kocsis a falusi diszkóban, akinek kiégették az új pólóját egy cigarettával.
Olvasson még:
Az esetről mi is írtunk – Tanasă az USR-PLUS két politikusát kezdte el szidalmazta amolyan külvárosi hangnemben –, aztán ebből az lett, hogy az AUR politikusa ellen panaszt tettek, a képviselőház jogi bizottsága pedig úgy döntött, a lehető legsúlyosabb szankciót javasolja Tanasának: az írásbeli megrovást.
Persze lehet most nevetgélni, de tényleg ezt írja elő a házszabály, amelyet most az USR-sek szívesen szigorítanának, hogy a kollégákat ne lehessen csak úgy, vaddisznó módjára szidalmazni büntetlenül.
Míg a házirendet módosítják, a plasztikmaszkos „aranycsapat” tagjai tovább szájhősködhetnek két maszk- és vírustagadós tüntetés megszervezése közt, ha már egyébhez úgysem értenek. És még fizetést is kapnak érte.
(Ja, és még egy beszédes mozzanat. Ludovic Orban képviselőházi elnök a tüntetések kapcsán a napokban megjegyezte: mégis mit várunk azoktól AUR-os honatyáktól, akiknek fogalmuk sincs, hogyan kell viselkedni a parlamentben, s akik a gyűlésteremben, ülés közben szendvicseznek. Jött is azonnal az AUR-os replika George Simiontól: Orban csak ne beszéljen, míg ő a munkahelyén piálgat. Ennyit a nívóról.)
You must be logged in to post a comment.