Jean St'Ay

Ionopot chivanoc, Iohannis! Van egy genderötletem!

2020. július 13., hétfő 11:50

A múlt hét végén Románia álkisebbségi államelnöke olyat tett, hogy nem csak a Nagy Károly-, de a Nobel-díjat is odaadja neki a civilizált világ. Soron kívül, például augusztus 23-án. Halált megvető európéer bátorsággal kapta magát és nu, azaz nem hirdette ki a genderelmélet oktatását a hazai tanintézetekben betiltó törvényt. Sőt, egy huszárvágással elküldte az alkotmánybíróságnak, tegye már rá az alkotmányellenesség pöcsétjét, hiszen né, milyen diszkriminatív dolog ez. Zárójelben mondom, az ominózus „genderellenes” törvény eléggé ostobán lett összeállítva, amin a magam részéről nem is csodálkozom, hiszen atyái közt ott van a derék Marius Pașcan úr is, akit mi, magyarok is nagyon jól ismerünk, mert annyira szeret minket, hogy nagyon.

És akkor itt álljunk meg egy szóra, Domnu’ Présédinte! A no-gender törvény, ugye, mélységesen diszkriminatív. Ez ellen fel kell lépni. Határozottan! Európai szalonbakanccsal! Nagyon helyes! Na de mi van például a romániai magyar közösség jogaival? Kapásból egy friss példát mondok, a sok közül: a március 15-i ünnepnappal mi van? Nem kellett volna legalább pár keresetlen (akár csapnivaló hangsúllyal elmondott magyar) szót ejteni az idevágó méltánytalanságról? És ha lehetetlen (mert ezt követeli a magasabb mioritikus nemzeti érdek), akkor nem kellene legalább hallgatni, mondjuk ahelyett, hogy habzó szájú pártos performansz keretében riogassa kend a világot, hogy jaj, az ungurok megint lopják Erdélyt?

Ionopot úr áprilisi orális vérengzése idején figyeltem fel néhány román ismerősöm Facebook-reakciójára (amely az alábbi ötletet is adta): mélységesen elítélték a magyarellenes államelnöki kirohanást. A lényeg: a román értelmiségi elit szerint államelnök ilyet nem csinálhat. Vagyis nem bánthatja a magyarokat, a melegeket, a gendereket. Hoppá! Félreértés ne essék, teljes mértékben egyetértek: senkit nem szabad bántani. Amitől már kicsit vakartam a fejem: áprilisban Ionopot elnök a PSD-n és a magyarokon kívül a légynek se vétett. Úgy tűnik tehát, hogy a demokratikus és haladó román elit számára a magyargyűlölet csak a nagy közös tolerancia-ernyő alatt védendő. Ez se semmi, egyébként.

Na de hadd térjek rá a valóban forradalmi javaslatra: Domnu’ Présédinté, javasolom, hogy a romániai magyar mától fogva ne legyen közösség. Legyen gender! Tehát, neveztessék imígyen:

romániai magyar genderség.

És akkor lehet oktatni, lehet tenni az érdekében, lehet védeni, lehet pozitívan diszkriminálni, lehet kvótázni, lehet helyet biztosítani neki bármely fórumon. Sőt, akár még államelnök is kerülhet ki a soraiból. Na?

Hirdetés
Hirdetés