gycsaba

Három hete él a torzszülött koalíció, máris kirúgtak egy reformista bírát

2021. december 14., kedd 13:03

Emlékezzünk csak vissza egy picit: két évvel ezelőtt minden második hír a PSD-ALDE-kormány és az igazságszolgáltatás szervei között zajló állóháborúról szólt, a szociáldemokraták gyakorlatilag mindent (is) megtettek, hogy politikai ellenőrzés alá vonják az ügyészeket.

A 2020-as választások után látszólag véget ért ez a törekvés, csak hát idén valahogy úgy alakultak a dolgok, hogy a torzszülött kormánykoalíció létrejöttével a PSD ismét nyeregbe került a PNL és az RMDSZ mellett, és nagyon úgy tűnik, egy friss fejlemény kapcsán legalábbis az jut először az ember eszébe, hogy

a vörösek tovább folytatnák a – nemzetközi szervek által is elítélt – destruktív munkát.

Nem kicsit beszédes, hogy hétfőn a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) úgy döntött, Cristi Danileţnek, a Kolozs megyei törvényszék bírájának nincs többé keresnivalója a bírói karban. Hogy miért? Most kell fogózni: mert tavaly néhány videót tett közzé a TikTokon, amint füvet nyír vagy medencét takarít – ez pedig a CSM szerint nem vet jó fényt az igazságszolgáltatás megítélésére.

A döntésnek tehát az égadta világon semmi köze nincs a törvényszéki bíró munkájához, de nem csak emiatt bűzlik a dolog:

az országszerte ismert Danileț korábban rendszeresen bírálta a PSD-t az igazságszolgáltatás szétbarmolása miatt és reformokat sürgetett, tehát kényelmetlen embernek számít.

Az USR elnöke, Dacian Cioloş egy Facebook-bejegyzésben már is megjegyezte, a PNL–PSD–RMDSZ-koalíció máris nekilátott az igazságszolgáltatás lerombolásának, ami még az ország európai megítélését is negatívan befolyásolja.

Hirdetés

Danileţ kizárása egyébként nem jogerős, a legfelsőbb bíróságon megóvható. Ne legyen igazunk, de nem kizárt, hogy hasonlóan gyanús, mondvacsinált okokból történő elmozdításokra lesz még példa az igazságszolgáltatási prérin, ha már a szociáldemokraták visszatértek a Victoria-palotába. „Érdekes” év elé nézünk, ilyen szempontból is…

Hirdetés
Hirdetés