Edgár

Ha a Jóisten figyelne még Romániára, akkor sem tudná követni, mi van az energiaárakkal

2022. január 25., kedd 17:29

Normális esetben egy országnak van egy kormánya, annak meg van egy ellenzéke. Ez a két tábor alapvetően szinte semmiben nem ért egyet, hiszen egymásnak a politikai ősellenségei. A két pólus. Az anód és a katód. A jin és a ja… na azt azért nem!

De mégis, ez a két ellentétes erő normális esetben kiegyensúlyozza egymást, és féken tartja egyik a másikát.

Romániában ez a két erő most egy kormánykoalícióba tömörült, az úgynevezett ellenzéket pedig pár kisebb párt alkotja, akik kóbor lovagokként próbálnak maguknak innen-onnan szavazatokat rabolni. Ez az egyensúlyvesztés pedig egyre inkább érzékelhető, hiszen a torzszülött koalíció – már a megalakulásakor ezzel a jelzővel illettük! – az égvilágon semmiben nem tud megegyezni.

Itt van például az újabb energiaár-kompenzációs csomag.

Mint ismert, a koalíciós partnerek elvileg már megállapodtak abban, hogy mivel az eredetileg novembertől érvénybe lépett törvényben meghatározott energiaár-plafon nem bizonyult elegendőnek, sürgősségi kormányrendeletben csökkentik a maximális árakat, és növelik az állami támogatások mértékét. Ami szép és jó, hiszen rengeteg elborzasztó esetről jöttek híradások január folyamán a hatalmas gáz- és villanyszámlákkal kapcsolatban – volt például olyan, aki öngyilkosságot kísérelt meg, sőt olyan is, aki szívrohamot kapott a havi számla láttán.

Ám az ördög a részletekben lakik, a koalíciós partnerek pedig úgyszólván éppen az ördögökben nem tudnak megegyezni.

Hirdetés

Mert például a PNL-s Virgil Popescu energiaügyi miniszter szerint az újabb feltételek csak február 1-jétől lehetnek érvényesek, hiszen egy törvény sem lehet hatályos visszamenőleg, a hagyományosan populista politizálást folytató, a kisemberek megmentője szerepkörben tetszelgő PSD viszont éppen azt szeretné, ha a most elfogadandó feltételeket alkalmaznák visszamenőleg is. Plusz abban sem tudnak megegyezni, hogy akkor mi a bánat legyen április 1-jétől, az árplafon ugyanis egyelőre csak addig lesz érvényes.

Már odáig fajult a helyzet, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök bejelentette a sajtónak, hogy a keddi kormányülésen elfogadják az új feltételeket, mire Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke lazán meghazudtolta őt, mondván, hogy csak szerdán lesz döntés, mert nem sikerült mindenben megegyezni.

A nép meg csak pislog, és imádkozik, nehogy a nagy egyezkedésben a február 1-jei határidőről is lecsússzanak az urak, mert egy hatalmas kéz már mindannyiunk számláját írja valahol. És félő, hogy a számla is hatalmas lesz.

A politikai egyensúly megborulásának számlája, amit persze nekünk kell majd kifizetni.

Hirdetés
Hirdetés