gycsaba

Ez van: Tanasă és „aranycsapata” tovább züllesztheti a parlament színvonalát

2021. április 01., csütörtök 18:11

Persze megszokhattuk volna, a parlamenti képviselők munkahelyi megnyilvánulásai eddig sem a meghitt irodalmi teadélutánok hangulatát juttatták eszünkbe, de amikor már azt hittük, hogy a nívót nem lehet lejjebb süllyeszteni, megérkezett a törvényhozásba a Románok Egységéért Szövetség (AUR). Azóta minden más lett. Kocsmaibb a fíling.

Az „aranycsapat” tagjaként jutott képviselői mandátumhoz a fekete öves magyargyűlölő Dan Tanasă is, aki eddig csupán annyit tudott felmutatni, hogy a múlt héten akkora cirkuszt csapott a parlament folyosóján, mint egy részeg kocsis a falusi diszkóban, akinek kiégették az új pólóját egy cigarettával.

Az esetről mi is írtunk – Tanasă az USR-PLUS két politikusát kezdte el szidalmazta amolyan külvárosi hangnemben –, aztán ebből az lett, hogy az AUR politikusa ellen panaszt tettek, a képviselőház jogi bizottsága pedig úgy döntött, a lehető legsúlyosabb szankciót javasolja Tanasának: az írásbeli megrovást.

Persze lehet most nevetgélni, de tényleg ezt írja elő a házszabály, amelyet most az USR-sek szívesen szigorítanának, hogy a kollégákat ne lehessen csak úgy, vaddisznó módjára szidalmazni büntetlenül.

Hirdetés

Míg a házirendet módosítják, a plasztikmaszkos „aranycsapat” tagjai tovább szájhősködhetnek két maszk- és vírustagadós tüntetés megszervezése közt, ha már egyébhez úgysem értenek. És még fizetést is kapnak érte.

(Ja, és még egy beszédes mozzanat. Ludovic Orban képviselőházi elnök a tüntetések kapcsán a napokban megjegyezte: mégis mit várunk azoktól AUR-os honatyáktól, akiknek fogalmuk sincs, hogyan kell viselkedni a parlamentben, s akik a gyűlésteremben, ülés közben szendvicseznek. Jött is azonnal az AUR-os replika George Simiontól: Orban csak ne beszéljen, míg ő a munkahelyén piálgat. Ennyit a nívóról.)

Hirdetés
Hirdetés