Jean St'Ay

A Beneš-dekrétumok és az EU mindenféle diszkriminációra instant ágaskodó farka

2021. április 01., csütörtök 12:12

Mostanában (egész pontosan március 28-án) „ünnepeltük” a II. világháború utáni Ká-Európa talán egyetlen valóban fasisztának nevezhető országa, Csehszlovákia híres-hírhedt kisebbségirtó törvényei, a Beneš-dekrétumok megszavazásának 75. évfordulóját.

Nem sorolom hosszan az említett rendeletek „nagy eredményeit”, csak néhányat emelnék ki: a csehszlovák területeken rekedt németek és magyarok kollektív bűnösségének kikiáltása, az állampolgárságtól való megfosztás (annak minden következményével), a vagyon és a föld elkobzása, kitelepítések és kényszermunka, a magyar nyelvhasználat betiltása a közéletben, internálótáborok, pogromok, kikényszerített lakosságcsere, „vissza”szlovákosítás.

Oké, fogadjuk el, ilyen dicstelen korszakok nagyjából minden nemzet történetében előfordulnak, még az olyan „ősi” nemzetekében is, mint a (cseh)szlovák. Az már viszont kevésbé elfogadható, hogy a Csehszlovákia nevű ál-állam 1992-es felbomlása után létrejött két utódállam egyhangúlag elutasította a gyászos emlékű dekrétumok hatálytalanítását. Igaz, 2006-ban a cseh kormány fél szájjal bocsánatot kért a jogsértésekért (értsd, a magyarokat nem említették, csak a sorok között), de nagyjából ennyi. És persze volt azóta tiltakozás, levélváltás, petíció az EU-hoz, teljesen hiába. Sőt, a szlovák parlament 2007-ben megerősítette a Beneš-dekrétumokat, aztán 2009-ben (ismét) korlátozta a magyar nyelvhasználatot. A hab a tortán az a 2010-es húzás volt, amikor Magyarország megkönnyítette a külhoni magyarok állampolgárságért való folyamodását. Válaszként a derék szlovák kormány egyszerűen betiltotta a kettős állampolgárságot.

Na és akkor eltöprengek egy picit. Ugye, a kriminális dekrétumokban érdekelt, illetve azt megszenvedő országok mindegyike az Európai Unió tagállama. Amely Európai Unió olyan, de olyan érzékeny bárminemű diszkriminációra, hogy amint a legtávolabbi völgyzugolyban akár egyetlen kártékony csíra felüti a fejét, azonnal ágaskodni kezd a gyomirtóval töltött slagméretű kék alapon sárga csillagos brüsszeli farok. Legutóbb például akkora adag orgiasztikus lötty ömlött szanaszét a brüsszeli ágyékközpontból, hogy csak úgy sercent: az Unió az LMBTIQ-szabadság zónájának nyilvánította magát. (Oké, hát ez kábé pont annyit ér, mint minden falra hányt kéjnedv, de azért nagy ooh–aah-ok közepette megtörtént.)

Nos, ha már a kedves Európai Uniónak akkora antidiszkriminatív farka van, mint Kinizsi Pál kardja, nem lehetne például a Beneš-dekrétumokat is elítélni? Nem lehetne például az olyan, újabban (?) tényleg perifériára szorult, elfelejtett kisebbségi csoportokra is odafigyelni, mint az etnikaiak? Legalább az onanizáló sikolyok, lihegések, nyögések szintjén? Mert az is világos, hogy konkrét lépéseket nem fog tenni a kutya sem. Hiszen az Európai Unió pilótaszékeiben azoknak az embereknek a politikai utódai ücsörögnek, akik például a Beneš-dekrétumokat is lehetővé tették.

Hirdetés
Jean St'Ay

Szabad, szuverén, egységes és oszthatatlan románok! Ni, miket mond a szlovák miniszterelnök!

2020. június 03., szerda 13:09

Szeretném leszögezni: mindegy, miért hangzott el a gesztusértékű beszéd. A tényre szeretnék összpontosítani: hogy ezt ki lehet mondani, méghozzá anélkül, hogy az ezeréves történelem mennyezete a fejekre szakadna.

Szóval: a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából Igor Matovič szlovák miniszterelnök mondott egy beszédet, mégpedig pont 100 meghívott felvidéki magyar, no meg a szlovák kormány hivatalosságai előtt. Oké, elképzelhető, hogy nem volt jelen mind a 100 meghívott. De a szám már önmagában ügyes marketingfogásnak tekinthető. Na de nézzük csak, mit mondott. Kiragadnék a beszédből pár mondatot:

Trianonról:

Ugyanakkor meg kell érteni azt is, hogy ami az egyiknek veszteséget és igazságtalanságot jelentett, az másoknak esélyt és lehetőséget hozott.

A magyar történelemről:

Azt gondolom, hogy a történelmi Magyarország a miénk is volt. A szlovákok a magyarok és a többi nemzetiségek mellett együtt harcoltak a török hódítás ellen. A magyar királyok nemcsak a magyarok életéről és sorsáról döntöttek, hanem a szlovákokéról és mindenkiről, akik a történelmi Magyarország területén éltek.

Ezen uralkodók zászlaja alatt évszázadokon át együtt harcoltak a szlovákok és a magyarok. A mai szlovákiai városok a magyar királyoktól kaptak privilégiumokat, a földesuraktól szabadságot, és fejlődhettek egyfajta helyi demokrácia keretén belül.

Legyen hát merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk. Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak.

A (magyar) kisebbségi identitásról:

Hirdetés

El tudom képzelni, hogy a kisebbségi identitás, állapot a mindennapokban problémákat is jelent. De önök, szlovákiai magyarok épp az anyanyelvüknek köszönhetően elsajátíthatják a szlovák nyelvet is, mely előnyt jelenthet.

A történelmi Magyarországról:

Olykor úgy érzem, ilyen találkozókat is szervezni kell, egyúttal felvállalni a történelmi Magyarországot is, mert azt gondolom, hogy ez a történelmi igazság. A történelmi Magyarország a mi közös államunk volt, ahol önök, magyarok többségben, mi, szlovákok kisebbségben voltunk.

És akkor most képzeljük el a következő forgatókönyvet: a jó Ludovic Orban román miniszterelnök (vagy akár a jó Klaus Ionopotchivanoc álkisebbségi államelnök) meghív 100, na jó, 50, eh, egye fene, 5, oké, egyetlen erdélyi magyart a Győzelem-palotába, és némi viszki meg jó szivar mellett elmondja neki, hogy ja, érti ő, hogy fáj nekünk Trianon, és ja, nehéz a kisebbségi identitást megélni a mai Románia területén, és ja, a magyar történelem és a történelmi Magyarország a románoké is, mert hiszen annak a történelemnek a románok is részét képezték, annak az országnak szintén.

És akkor most képzeljünk el egy másik forgatókönyvet is: Románia felháborodott diplomáciai jegyzékváltásba kezd az utódállamiságot „eláruló” tótokkal.

Nos, kedves Olvasó, melyik forgatókönyvet tartja valószínűbbnek?