Jean St'Ay

A Beneš-dekrétumok és az EU mindenféle diszkriminációra instant ágaskodó farka

2021. április 01., csütörtök 12:12

Mostanában (egész pontosan március 28-án) „ünnepeltük” a II. világháború utáni Ká-Európa talán egyetlen valóban fasisztának nevezhető országa, Csehszlovákia híres-hírhedt kisebbségirtó törvényei, a Beneš-dekrétumok megszavazásának 75. évfordulóját.

Nem sorolom hosszan az említett rendeletek „nagy eredményeit”, csak néhányat emelnék ki: a csehszlovák területeken rekedt németek és magyarok kollektív bűnösségének kikiáltása, az állampolgárságtól való megfosztás (annak minden következményével), a vagyon és a föld elkobzása, kitelepítések és kényszermunka, a magyar nyelvhasználat betiltása a közéletben, internálótáborok, pogromok, kikényszerített lakosságcsere, „vissza”szlovákosítás.

Oké, fogadjuk el, ilyen dicstelen korszakok nagyjából minden nemzet történetében előfordulnak, még az olyan „ősi” nemzetekében is, mint a (cseh)szlovák. Az már viszont kevésbé elfogadható, hogy a Csehszlovákia nevű ál-állam 1992-es felbomlása után létrejött két utódállam egyhangúlag elutasította a gyászos emlékű dekrétumok hatálytalanítását. Igaz, 2006-ban a cseh kormány fél szájjal bocsánatot kért a jogsértésekért (értsd, a magyarokat nem említették, csak a sorok között), de nagyjából ennyi. És persze volt azóta tiltakozás, levélváltás, petíció az EU-hoz, teljesen hiába. Sőt, a szlovák parlament 2007-ben megerősítette a Beneš-dekrétumokat, aztán 2009-ben (ismét) korlátozta a magyar nyelvhasználatot. A hab a tortán az a 2010-es húzás volt, amikor Magyarország megkönnyítette a külhoni magyarok állampolgárságért való folyamodását. Válaszként a derék szlovák kormány egyszerűen betiltotta a kettős állampolgárságot.

Na és akkor eltöprengek egy picit. Ugye, a kriminális dekrétumokban érdekelt, illetve azt megszenvedő országok mindegyike az Európai Unió tagállama. Amely Európai Unió olyan, de olyan érzékeny bárminemű diszkriminációra, hogy amint a legtávolabbi völgyzugolyban akár egyetlen kártékony csíra felüti a fejét, azonnal ágaskodni kezd a gyomirtóval töltött slagméretű kék alapon sárga csillagos brüsszeli farok. Legutóbb például akkora adag orgiasztikus lötty ömlött szanaszét a brüsszeli ágyékközpontból, hogy csak úgy sercent: az Unió az LMBTIQ-szabadság zónájának nyilvánította magát. (Oké, hát ez kábé pont annyit ér, mint minden falra hányt kéjnedv, de azért nagy ooh–aah-ok közepette megtörtént.)

Nos, ha már a kedves Európai Uniónak akkora antidiszkriminatív farka van, mint Kinizsi Pál kardja, nem lehetne például a Beneš-dekrétumokat is elítélni? Nem lehetne például az olyan, újabban (?) tényleg perifériára szorult, elfelejtett kisebbségi csoportokra is odafigyelni, mint az etnikaiak? Legalább az onanizáló sikolyok, lihegések, nyögések szintjén? Mert az is világos, hogy konkrét lépéseket nem fog tenni a kutya sem. Hiszen az Európai Unió pilótaszékeiben azoknak az embereknek a politikai utódai ücsörögnek, akik például a Beneš-dekrétumokat is lehetővé tették.

Hirdetés
Jean St'Ay

Most akkor kezdjünk el mi is, romániai magyar négerek, szobrokat döntögetni?

2020. július 15., szerda 14:05

Lassan követni se tudom, épp hol, mikor és kinek a szobrát döntik le (távolíttatják el, festik le) a tolerancia, egyenlőség és haladás szent nevében. Ha úgy tetszik, ez az idei tavasz és nyár multikulturális-globális divatja. A trendszetterek (figyelem, nem kutyafaj!) toleráns, egyenlőségpárti és haladó személyek. Akik valamilyen okból azt képzelik, hogy a jelen csak akkor válik élhetővé, továbbá a jövő elképzelhetővé, ha a múlt, a borzalmakkal terhes történelem felszámoltatik. Persze, itt-ott azért fel is bukkan a sokszínű, örökjelen nyilvános térben egy-egy múltbéli szobor (lásd korábban a Marxé, nemrég pedig a Leniné), de ez csak amolyan zavar a rendszerben. Vagy a legjobb esetben annak bizonyítéka, hogy akad azért a sötét múltban néhány fényes zug.

Na de, hogy a lényegre térjek: mi a fenét kezdjen egy erdélyi magyar személy ezzel a történelemirtó árhullámmal? Hogy picit közelebb kerüljünk a témához, egy kávényi gondolatkísérlet erejéig képzeljük magunkat négereknek. Úgy, ahogy azt Szőcs Kálmán elképzelte, Négernek lenni című versében. Tehát mi, erdélyi magyarok vagyunk a négerek a játékban, a többségi román társadalom pedig a fehérek. Akik, így hozta ez a fránya történelem, bő száz éve csinálják a privilegizált piros-sárga-kék rendet Európa felénk eső végein. Amely rendbe, nem mellesleg, szinte belefogytunk (tulajdonképpen szerencsénk volt, hiszen a szász indiánokat nagyjából kiirtották a fehérek) a fényes kommunista haladás időszakában. Hála Istennek, az az egalitárius kísérlet is megbukott. És az 1989 óta eltelt jó 30 év alatt javult a helyzetünk. Már nem beszélhetünk rendszerszintű rasszizmusról. Vannak Old Shatterhandek, Old Firehandek, Old Mărgelatuk szép számmal, akik a barátaink. Akik kiállnak mellettünk, értünk. Egy részük történelmi alapon (mert hogy függetlenül attól, mit hoztak a vészterhes századok, itt tipródtunk együtt Erdély földjén), mások haladó alapon, egy kalap alá véve bennünket a szexuális és egyéb kisebbségekkel.

Na de nézzük, mit is tehetnénk mi, erdélyi magyar négerek ebben a játékban, ha olyan toleránsak, egyenlőségpártiak és haladók lennénk, mint fejlettebb négertársaink:

1. Nekiállhatnánk döntögetni például Vitéz Mihály szobrait szerte a vidéken. Mert hát magyarokat gyilkolászott halomra. Az mellékes, hogy nem csak. És az uralkodó nemzeti mítosz szerint leigázta Erdélyt. Hát halló, ki az a picit is tudatos erdélyi magyar néger, aki e magyar vérben tökig gázoló tömeggyilkos szobrának láttán ne ragadna kötelet? És a sor hosszan folytatható lenne.

2. Elkezdhetnénk követelni, hogy a mioritikus haza minden oktatási intézményében vezessék be a kötelező magyarnéger-kvótát. Mert az mégis felháborító, hogy vannak olyan óvodák, iskolák, egyetemek Romániában, ahol egyetlen magyar néger sem teljesít közszolgálatot!

3. Ugyanezzel a követeléssel élhetnénk például a hazai filmgyártás terén is. Persze, amint jeleztem, vannak olyan, látszólag nyitott romániai fehér szakmabeliek, akik ezt maguktól megtették, megteszik, vagyis foglalkoztatnak romániai magyar néger színészeket, filmes szakembereket produkcióikban. De mi ez, ha nem egy privilegizált helyzetből érkező gesztus, afféle leereszkedő, vagyis megalázó tett, amellyel lényegében nem csinálnak mást, mint hogy megerősítik a rendszer intim részét képező rasszista viszonyulást? Kötelező kvótát, de azonnal! Minden román filmben foglalkoztassanak két romániai magyar néger színészt (egy nőt, egy férfit, persze itt baj lesz, mert az LGBT-jogok továbbra is sérülhetnek), illetve négy szakembert. Minimum!

Hirdetés

4. Tekintsük most a települések, utcák, természeti és egyéb objektumok elnevezését. Mindenütt (ahol épp van, épp nem festették le) a romániai magyar néger elnevezés a romániai román fehér alatt található a táblákon. Hát nem iszonyúan megalázó helyzet? Milyen privilégium alapján áll fenn ez a status quo? Követelhetnénk, hogy azonnal helyezzék minimum egymás mellé a feliratokat! De abba is belemegyünk, hogy például egy hétig a néger felirat legyen felül, egy hétig meg a fehér. Ami még elengedhetetlen az egyenlőség szempontjából: ha egy romániai magyar néger például Moldvába látogat, nem is tud mit kezdeni a sok egzotikus elnevezéssel. Követelhetjük tehát azt is, hogy Románia minden településének, utcájának, természeti és egyéb objektumának adjanak néger nevet is. Hogy miért? A válasz egyszerű: amerikai néger sorstársainkkal ellentétben nekünk, romániai magyar négereknek sikerült valahogy megőriznünk a saját anyanyelvünket.

5. Végül, persze nem utolsósorban, létrehozhatnánk a MNAZ-t, vagyis a Magyar Néger Autonóm Zónát. De nem ám pár háztömbnyit, dehogy! Mondjuk, kezdhetnénk egy megyényi földdel. Aztán szépen kiterjeszthetnénk a határokat addig, amíg elérjük az egalitarista mérce szerint megállapított mértéket.

A gondolatkísérletet lehetne folytatni, de megállok. És felteszem azt a rendkívül költői kérdést, hogy vajon miért nem élünk ezekkel a lehetőségekkel mi, romániai magyar négerek? Hát azért, mert múltban rekedt, izolacionista, szegregacionista, bezárkózista, intoleránsista, antiegalitarista, elmaradásista, törzsista banda vagyunk.