Lekerül a TVR képernyőjéről Andrei Marga, miután azt nyilatkozta, Ukrajna területekkel tartozik Magyarországnak

A közszolgálati tévé úgy döntött, nem biztosít többé nyilvánosságot a BBTE volt rektorának, akinek a nyilatkozatai ellentétben állnak az orosz agresszióval kapcsolatos hivatalos román állásponttal.

Hirdetés

Rendesen felkavarta a romániai közéletet, s generált is egy tisztességes botrányt Andrei Marga, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem egykori rektora, volt oktatási és külügyminiszter, aki pár nappal ezelőtt egy gyulafehérvári könyvvásáron többek közt azt mondta,

Ukrajnának többek között Magyarországnak és Romániának is területeket kellene átengednie,

mert „természetellenes határok” veszik körül. Ennyi elég is volt ahhoz, a 76 éves filozófus a külügynél, az ukrán nagykövetségnél és több volt külügyminiszternél is kiverje a biztosítékot, de úgy néz ki, a botrány tovább gyűrűzik.

Andrei Marga több mint tíz éve rendszeresen szerepel a Román Televízió (TVR) kolozsvári területi stúdiójának egyik beszélgetős műsorában, ahol hetente kifejtheti a véleményét aktuális témákról, de

újabb műsorok legyártására már nem fogják behívni a botrányt generáló nyilatkozatok miatt.

Ezt Alin Gelmărean, a kolozsvári stúdió főszerkesztője jelentette be, aki szerint a közszolgálati televízió „nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen vitatott személyiségnek nyilvánosságnak biztosítson”, akinek a nyilatkozatai ellentétben állnak az orosz agresszióval kapcsolatos hivatalos román állásponttal.

Hirdetés

A műsor – melynek Andrei Marga az állandó vendége – egyébként jelenleg is szerepel a tévé programjában, de csak korábbi felvételek újrajátszásáról van szó, újabb „epizódokat” már nem készítenek.

Amúgy korábban is bírálták már a TVR-t többször amiatt, hogy egy olyan személyiségnek biztosít megnyilvánulási lehetőséget, akiről az átvilágítóbizottság évekkel ezelőtt megállapította, hogy együttműködött a román kommunista titkosszolgálattal, és a Securitate besúgója volt Horia fedőnéven.
.

Hirdetés