Kolozsváron kell a legtöbbet dolgozni azért, hogy az ember lakást tudjon venni magának

Persze azért a hitel sem árt.

Hirdetés

Drága az élet Erdély fővárosában: országos szinten Kolozsváron kell a legtöbbet dolgozni azért, hogy egy pár végre saját fészket rakhasson.

Ingatlanpiaci szakemberek szerint még mindig a kincses városban a legmagasabbak az ingatlanárak, a lakások négyzetmétere 1760 euróba kerül.

Mivel a városban az életszínvonal is magasabb, a vérek is valamivel jobbak: az átlagfizetés nettó 3500 lej körül alakul, vagyis egy pár nagyjából 7000 lej havi jövedelemmel számolhat, így aztán 12 évig kell dolgoznia azért, hogy egy nagyjából 60 négyzetméteres lakást meg tudjon vásárolni.

Persze mindez csupán az átlag értékekre vonatkozik, elvégre azért nagyon sokan jóval kevesebb pénzt keresnek, így legfeljebb az előlegre valót tudják összeszedni, majd 20-30 éves hitelt vesznek fel a vágyott otthon megvásárlására.

Ha pedig nagyobb lakát szeretne valaki, akkor már egészen más a képlet: mivel az eddigi Első otthon helyét átvevő Új otthon program keretében a háromszobás vagy annál nagyobb ingatlanok esetében az eddigi 60 ezerről 140 ezer euróra növelték azt az összeget, amelyre hitelfelvétel esetén az állam garanciát vállal, jócskán megnőhet a nagyobb ingatlanok ára.

Hirdetés

Amúgy az ilyen, átlag értékekkel operáló számítások szerint Bukarestben 1460 euró átlagosan az ingatlanok négyzetmétere, miközben az átlag jövedelem 3700 lej.

Temesváron 1270 eurós árat és 3000 lejes átlag jövedelmet jegyeznek.

Vagyis Bukarestben 10, Temesváron pedig 8 évig kell dolgozni azért, hogy valaki egy kisebb ingatlant vehessen.

Hirdetés