Kislemezpremier! Hallgassa meg nálunk a Szintaxis zenekar környezettudatos dalcsokrát (VIDEÓval)

Ha már úgyis esik az eső, megmentheti a csütörtök estét a kolozsvári zenekar természetközeli öko-popja.

Hirdetés

Zakatol a poppervonat a tavaly január óta aktív Szintaxis zenekarral: a kolozsvári ötösfogat koncertnaptára egyre zsúfoltabb – pénteken Debrenceben, szombaton Kecskeméten játszanak a Blahalousiana előtt –, az elmúlt hétvégén bezsebelték a legszebb erdélyi magyar dalért járó díjat, és közben megjelent az első kislemezük is, Percek, fák, erdő címmel.

A hat dalt felsorakoztató EP-t nem is szabadott volna másképp elnevezni, hiszen a dalszövegek állandó visszatérő motívuma a természetközeliség, az instant szerethető, rádióbarát dalokat pedig – azon túl, hogy az erdélyi alternatív/indie/pop színtér nyelvét beszélik – a sablonoktól elrugaszkodó gitárjáték emeli egy szinttel feljebb.

A fiúkat már koncerten is elcsíptük, így sokkal könnyebb leírni, hogy a kezdés ígéretes, várjuk a folytatást.

Hirdetés