Kapkodnak a kivitelezők Románia legdrágább autópálya-szakaszáért

15 cég jelentkezett be a licitre Európából, Kínából és Törökországból.

Hirdetés

Nem kevesebb mint 15 cég jelentkezett be az A1 Nagyszeben–Pitești autópálya Déli-Kárpátokon átívelő, 37,4 kilométer hosszú, Tigveni és Cornetu közötti 3-as szakaszának megépítésére, amely minden idők eddigi legdrágább és legnehezebben kivitelezhető hazai autópálya-szakasza lesz.

A licitet még szeptember végén írták ki, a munkálatok becsült értéke pedig 1,1–1,2 milliárd euró (mintegy 5,3–5,8 milliárd lej). Most 5 európai, 5 kínai és 5 törökországi cég verseng a kivitelezés jogáért.

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a döntés meghozatalánál többek között figyelembe veszi azt is, mennyire sokoldalú tapasztalattal rendelkezik a pályázó, hiszen nagyon bonyolult munkálatokról van szó, de az is pluszpontnak számít, ha valamelyikük a maximálisan 77 hónapban megadott időintervallumnál rövidebb idő alatt végezné el a feladatot.

Az említett szakasz végig nehéz hegyvidéki terepen ível át, 48 hidat és völgyhidat (viadukt), egy ekoduktot (az út fölé épített vadátjáró), illetve egy 1,7 kilométeres alagutat is magába foglal – utóbbi lesz Románia első autópálya-alagútja.

Hirdetés