Véget ért a karantén, itt a vészhelyzetnek nevezett lazítási időszak, az élet újra élni kezd, mert élni akar. Ez pedig azt is jelenti, hogy a parkolópályára állított szórakoztatóipar is igyekszik berúgni a motorokat. Szombat este rendezték az első szabadtéri koncertet Kolozsvár főterén. (És nem csak. A hírek szerint Temesváron is ezen a napon zajlott az első poszt-karantén rock-koncert, ott a Cargo zenekar lépett fel.)

A szombati kolozsvári koncertet (és még kettőt, amelyre egyelőre a titok jótékony leple borul) a gyalui várba tervezett Form Days fesztivál helyett szervezték meg. A hazai Vița de Vie zenekar lépett fel, de nem úgy, ahogy megszoktuk. Akusztikusan. Feltehetőleg azért, hogy ne ingerelje a szigorú járványszabályok szerint beültetett közönséget csápolásra, ugrálásra, sőt pogózásra, ugyanis ez a nótájuk például egészen alkalmas arra is.

Kimentünk, megnéztük, hogy is néz ki egy ilyen koncert a pandémia-korszakban. Nos, első ránézésre irtó lehangoló volt. De tény: még mindig jobb így, mint otthon kuksolni vagy nyilatkozattal a zsebben lopakodni a házfalak mentén. Tessék, mutatjuk, mi volt:

Először is, sok csendőr. Meg rendőr. Úgy éreztük magunkat, mint a Trianon 100 megemlékezésen. Igaz, ezúttal sokkal népesebb volt a közönség.

Így nézett ki a kordonnal elkerített küzdőtér nézőtér. Szabadtéri operaelőaadásokon láttunk már ilyet. Na de rock-koncerten? Huhh! Viszont tény: a székek szigorúan betartották a kötelező távolságot.

A kordonon kívül azonban egészen más volt a helyzet. Mintha nem is lett volna világjárvány. El is töprengtünk kicsit: ez most szabadtéri esemény vagy nyájimmunitás-gyakorlat?

A hangszórókból folyamatosan ömlött a figyelmeztetés: az esemény alatt végig kötelező a maszkviselés, kötelező a másfél méteres távolságtartás, a közönség ne álljon fel a székről, a koncert végén szigorú rendben hagyja el a teret satöbbi. A szervezők tőlük telhetően igyekeztek oldani a túlvilági hangulatot. Például ilyen vicces maszkokkal.

Így nézett ki egy széksor. Mint az érettségin. Puskázni nem lehet! Őrjöngeni sem. És ezen a székekre kihelyezett ajándék ásványvíz és energiaital sem segített. Alkohol??? Sehol. Nulla. Zéró. Még csak az hiányzott volna. Igaz, a környező teraszokon viszont mindent be lehetett szerezni. Ezért a népnek nem is igen akaródzott beülni a törvény megszabta 500 ülőhelyes nézőtérre, pedig a bemondó egy adott ponton már szinte könyörgött, hogy bárki bemehet, annak ellenére, hogy eredetileg csak jeggyel engedték be az embereket.

Voltak azért jó páran, akik sajátosan értelmezték a kötelező maszkviselést.

És erről is sokat beszéltünk karantén idején. Hogy a jóistenbe lehet rágyújtani, ha az ember maszkot visel?

Íme, a zenekar. Maszkban. Jó, később levették. Énekelni se lehet így. Ja, ők nem tartották be a kötelező távolságot. De hát, ha úgy vesszük, egy háztartáshoz tartoznak bizonyos értelemben.

Itt egy kép, amely a régi szép időkre emlékeztet. Emberek egymás mellett, kutyus, jó hangulat. És maszkok.

Sokan mondogatják, hogy a pandémia után soha nem lesz többé olyan az életünk, mint annak előtte. Hát, nem tudjuk. Az viszont tény, hogy ez a szokás rohadtul nem változott. A koncert alatt pont ugyanúgy bámulta a nép az előadókat, mint a koronajárvány előtt: a telefonon keresztül.

A banda erről nem tehetett. Tették a dolgokat. És nem is rosszul. De azért kíváncsiak lennénk, mit gondoltak, amikor lenéztek a térre és azt látták, hogy pár száz ember ücsörög előttük, lehangolóan egyedül.

Az az igazság, hogy túl sokáig nem bírtuk ezt a hangulatot elviselni. Elindultunk a főtéri teraszok felé, ahol legalább annyi ember ült, mint a nézőtéren. De legalább szemben egymással. Persze, helyet nem találtunk. Kaptuk hát magunkat és szépen hazamentünk. Mit is mondjunk, így utána. Egy élmény volt! De nem biztos, hogy szeretnénk megismételni.